Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1877

1. 1877. év január 10-11-én folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 6. A Földadóbecslő Bizottság kiegészítéséhez kijelölt rendes és póttagok megválasztása - 7. A Pesti Első Bölcsőde Egylet igazgató választmányának meghívó levele az intézet negyedszázados fennállásán tartandó ünnepélyre - 8. Az Országos Kisdedóvó Egyesület nevében Tisza Kálmánné elnök levele, fővárosi árváknak 3-6 éves korukig intézetükben leendő neveltetésük tárgyában

2 állapíttatott; azonban ezen telkeknek felosztása s tekintve felmérési terv készítése szükségeltetvén, e végből a tárgy a Mérnöki Hivatalnak adatott ki; miután a telket venni kívánó felek részéről az ügy nála szorgalmaztatott, nem késett azt a Mérnöki Hivatalnál megsürgetni, honnan az közelebbi napokban elő is fog terjesztetni; az ügy íj állásában a telkeknek árverés útjáni eladása mintegy három hét múlva meg lesz tartható. Kérdelő bizottsági tag az adott feleletben megnyugszik; [Határozat] Elnök úr által feltett kérdésre a közgyűlés Alkér tanácsnok feleletét tudomásul veszi. 6. A Földadóbecslő Bizottság kiegészítéséhez kijelölt rendes és póttagok megválasztása [2/a.] [Előterjesztés] Felolvastatott a fővárosi kijelölő választmány jelentése, melyben a m. kir. pénzügyminiszter úrnak 1876. évi december 9-én 59.881. szám alatt főpolgármester úrhoz intézett leirata szerint az 1875. évi VIII. törvénycikk 26. §-a értelmében a Földadóbecslő Bizottság kiegészítéséhez megválasztandó rendes tagokul Havas Sándor, Forgó István és Kameter Antal , - póttagul pedig Holzspach Jakab , id. Prohászka András és Pecz Ármin urakat, mint kijelölteket hozza javaslatba. [Határozat] Az előterjesztett jelentés szerint egy rendes és egy póttag levén a közgyűlés által választandó, a hármas kijelöltek közül a kijelölő választmány által első helyen megnevezett Havas Sándor bizottsági tagot rendes tagul; - póttagul pedig a három jelölt közül első helyen megnevezett Holzspach Jakab bizottsági tagot közfelkiáltással egyhangúlag megválasztja s ezen választás eredményéről a tanács által a M. Kir. Pénzügyminisztériumot 1876. évi 59.881. számú rendeletére való hivatkozással feliratilag, - továbbá a Budapesti Kataszteri Igazgatóságot levél útján; -megválasztott tagokat jegyzőkönyvi kivonaton, - végre a fővárosi tanácsot a tárgyiratok közlése mellett értesíteni határozza. 7. A Pesti Első Bölcsőde Egylet igazgató választmányának meghívó levele az intézet negyedszázados fennállásán tartandó ünnepélyre [3.] [Előterjesztés] Bejelentetett a Pesti Első Bölcsőde Egylet igazgató választmányának levele, melyben a főváros közönségét f. hó 11-én intézetének felavatási s egyszersmind fennállásának negyedszázados évfordulója ünnepélyén küldöttségileg való képviseltetésére felkéri. [Határozat] Ezen meghívás tudomásul vétetvén a közgyűlés felkéri elnöklő főpolgármester urat, hogy Gerlóczy Károly alpolgármester úrral egyetértőleg a fővárosi bizottság és a tanács kebeléből alakítandó küldöttség élén ezen intézeti ünnepélyen a főváros közönségét képviselni szíveskedjék. 8. Az Országos Kisdedóvó Egyesület nevében Tisza Kálmánné elnök levele, fővárosi árváknak 3-6 éves korukig intézetükben leendő neveltetésük tárgyában [3/a.] [Előterjesztés] Felolvastatott az Országos Kisdedóvó Egyesület nevében Tisza Kálmánné elnök levele, - fővárosi árváknak 3-6 éves korukig intézetükben leendő neveltetésük tárgyában. [Határozat] A közgyűlés ezen ajánlati előterjesztést azzal adja ki a tanácsnak, miszerint annak érdemét a Közoktatásügyi Bizottmány által behatólag tárgyaltatván, ennek eredményéről saját javaslata kíséretében a közgyűléshez előterjesztést tegyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom