Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876
24. 1876. augusztus 23-án tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 551. A Városligetnek vízvezetékkel való ellátása
196 2. A fővárosi hatóság s részben az érdekelt magánosok által is végbeviendő védmunkák tárgyában elhatározza a közgyűlés: e.) az óbudai belsőségek kellő megvédésére az úgynevezett Filatori-árok mentén 1700 méter hosszaságban, s ezen árok nyílásától kezdve a Duna partján lefelé - mintegy 1800 méter hosszaságban - kellő szélességű és magasságú védgát, lehetőleg még az idén, mintegy 80.000 forinttal felszámított költséggel építtessék, s a Filatori-árok torkolata elzáró készülékkel láttassák el; f.) a balparti felső gyártelepek megvédése tekintetében a közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a Victoria-töltésnek a Duna felőli végpontjától felfelé a Rákos-patak nyílásáig,s innen a Rákospatak alsó partja mellett a Láng-féle gépgyárnál a Váci útig terjedő védgát építtessék az ezen gát építését kérelmezők által bemutatott terv szerint, azonban tekintettel arra, hogy ezen gát tetemes, mintegy 150.000 forint költséget igényel, méltányosnak tartja a közgyűlés, hogy ezen nagy védmű létesítéséhez kérelmezők is legalább 50.000 forinttal s a gáthoz szükséges terület átengedésével hozzájáruljanak, s ennélfogva felhívja az I-ső Magyar Szeszfinomító Társaságot, mint az illető kérvény első aláíróját, hogy kérvényező társaival együtt ezen határozat keltétől számítandó 30 nap alatt a tanácsnál kötelezőleg nyilatkozzék az iránt, hogy hajlandó-e az előadott feltételeknek megfelelni; mert ellenkező esetben a hatóság egyedül csak a Vizafogónak már csaknem teljesen beépített részét biztosító Viktória-töltésnek mintegy 1520.000 forintot igénylő felépítésére fog szorítkozni; g.) elrendeli továbbá a közgyűlés, hogy a hatósági rakpartok is mindenütt az észlelt legmagasabb vízállást két lábbal meghaladó magasságra emeltessenek, s különösen, hogy a Sigl-féle raktártól kezdve a Viktória-töltésig vezető parti út mintegy 6000 forint költséggel feltöltessék. Ezen munkák átalában oly sürgősek levén, hogy azoknak mielébbi végrehajtását halogatni nem lehet, a közgyűlés felhatalmazza a tanácsot, hogy a legsürgősebb munkák megindítására a rendelkezésre álló városi pénzeket használja fel, egyszersmind pedig műszaki közegeit arra utasítani, hogy a jobbparti védművek szerkesztésénél a hegyi vizek levezetésének biztosítására ügyeljenek. A már most megkezdendő s részben a jövő évben végrehajtandó munkák mintegy 200.000 forintnyi költséget igényelvén, a M. Kir. Belügyminisztérium ezen határozat jóváhagyására az összes iratok felterjesztése mellett felkéretni rendeltetik. 551. A Városligetnek vízvezetékkel való ellátása [29l/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a tanács f. évi 15.802. sz. előterjesztése a Városligetnek vízvezetékkel való ellátása iránt. [Határozat] A közgyűlés a tanács által a Vízvezetéki Igazgatóság és a Középítési Bizottmány egyértelmű javaslatai alapján előterjesztett tervet, mely szerint a Városliget a fasoron át fektetendő cső közvetítésével vízvezetéki csőhálózattal elláttassák, és hogy e munka kivitelére a jövő évi költségvetésbe 40.000 forint felvétessék, tekintettel arra, hogy ezen mű által azon cél, hogy a Városliget folytonosan és jól öntöztessék, teljesen elérhető lesz, továbbá, hogy az öntözésre jelenleg fordítani rendelt 9000 forint nagy része meg lesz takarítva, elfogadja, s utasítja a tanácsot, hogy akként intézkedjék előre, hogy a szükséges munka már a jövő év elején megindítható legyen. Az ide vonatkozó terv, költségvetés és középítési bizottmányi jelentés az 1870: X. te. 17. §-a értelmében a Fővárosi Közmunkák Tanácsához átküldetni, s ezen közgyűlési határozatról