Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875
26.3 1875. évi december hó 9-én folytatólag tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 888. Budapest főváros 1876. évi költségvetési előirányzatának tárgyalása (folytatás)
363 tanácsnak megadatván 39.680 forintban állapíttatik meg. Ezen utóbbi V. fő rovat 3. és 9-ik alrovataira Kölber Alajos és több társai által f. é. 42.591. tanácsi sz. a. benyújtott azon felszólalást, hogy a nyomdásznak és hírlap iktatásokért előirányzott s együttvéve 10.000 forintot tevő összeg egy naponként megjelenő "Fővárosi Értesítő" lap kiadására fordíttatnék, mint olyannak, melynek hiánya a főváros ügyeinek intézésében napról napra érezhetőbbé válik: azzal adja ki a jogügy, mint szervezési bizottmánynak, hogy a kérdést tüzetesen tanulmányozza, s tárgyalásának eredményére vonatkozó javaslatát a közgyűlés elébe terjessze. 14.) VI főrovat összege 109.870 forintban állapíttatik meg. Ezen főrovat 3-ik alrovatánál a fűtési anyag beszerzése tekintetében követett azon eddigi eljárás ellenébe, hogy a tüzelő anyag beszerzése majd minden évben akkor rendeltetett meg, midőn a felhasználás szüksége már bekövetkezett, s így az idő rövidsége miatt a tüzelő anyag drágábban szereztetett be mint különben, ha t. i. a megrendelés korán, és úgy történt volna, hogy a vállalkozónak ideje maradjon a szükséglet biztosítására, tekintettel továbbá arra, hogy az összes faszükséglet egy tömegben rendeltetvén, ezáltal kisebb mennyiség szállítására a vállalkozási verseny kizáratott, ennélfogva követendő szabályként kimondja a közgyűlés, hogy a következő téli idényre szükséglendő tüzelő anyag megrendelése iránti pályázat mindenkor az év május havában olyformán tartassék meg, hogy a szállítási versenyben kisebb mennyiséget szállítók is részt vehessenek. VII. fő rovat összege 10.000 forint VIII. " " 4000 forint IX. " " 4000 forint X. " " 83.200 forint XI. " " 5000 forint XII. " " 60.000 forint XIII. " " az átruházási jog megadása mellett 8.000 forintban állapíttatik meg. 15.) XIV. főrovat 1. 2. 3. alrovatai változatlanul elfogadtatván, a 4. alrovat összege 4850 forintra a Pénzügyi Bizottmánynak a tanács által is elfogadott azon javaslatánál fogva emeltetik fel, hogy az ekként megszavazott 1000 forint a Duna jobbparti részen alkalmas kopár hely befásítására fordíttassék: minthogy pedig a kopár helyek általános befásítása iránt a tanács és erdészeti társulat közt tárgyalások indíttattak meg, a szükséglendő nagyobb összegek megszavazásának szüksége akkor fog bekövetkezni, midőn ez irányban a tárgyalások befejeztettek. Ugyanezen 4-ik alrovatnál utasítja a közgyűlés a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmányt, hogy a III-ik kerületbeli rétek