Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875
8.2 1875. évi április hó 8-án folytatólag tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 259. A Közúti Vaspálya Társulat számára új vonalak engedélyezése - 260. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának átirata a VII. kerületi Szövetség utca és környékének rendezése tb.
126 Patrubán Gerő tiszti főorvos úr előre bocsájtván azt, hogy a városi tanácsnak tegnap az állati nyers terményekről kiállított egészségi igazolványok után szedett díjak tárgyában tett előterjesztése alkalmából Glück Ignác bizottsági tag által említett állítólagos visszaélésekre vonatkozólag nem hagyhatván a mondottakat válasz nélkül, kijelenti, miszerint az említett ügyben szedett díjak fele részben a házipénztárt, fele részben a tiszti főorvost illetik egy 1867. és 1873-ban kelt pozitív tanácsi határozat alapján, 's így visszaélésről szó sem lehet. Kamermayer Károly polgármester úr kijelenti, hogy ezen díjak beszedési módját illetőleg legközelebb a tanács részéről előterjesztés fog tétetni. [Határozat] A közgyűlés a tiszti főorvos nyilatkozatát tudomásul vévén, a városi tanács kilátásba helyezett előterjesztését elvárja. 259. A Közúti Vaspálya Társulat számára új vonalak engedélyezése [152.] [Előterjesztés] Folytatólag felvétetett a tanács 1874. évi 72.465. sz. előterjesztése a Közúti Vaspályatársulatnak új vonalok engedélyezését célzó kérvényére. [Határozat] Folytatólag tárgyaltatván a tanács előterjesztése, annak második pontjára vonatkozólag határozatilag kimondja a közgyűlés, miszerint elvileg beleegyezését adja abba, hogy a VIII. ker. Sertéskereskedő, most Népszínház utcán át a m. kir. államvaspálya indóházának a Kerepesi út, 's illetve a város belsejével való közvetlenebb összeköttetés céljából lóvonatú vasúti közlekedés létesíttessék, miután azonban ezen közúti vaspályaág létesítése úgy ezen ágpálya elején, mint annak további folytatásában több ingatlan kisajátítását föltételezi, a melyre nézve a formaszerű előmunkálatok eddig elő nem terjesztettek, ennélfogva a közgyűlés a kisajátítások tényleges megindításának elrendelését újabbi előterjesztés megtételéig függőben tartja. A mi végre az Aldunasoron a körútból kizárólag egész a plébánia épület, illetve görög tem plomig tervezett nyomok létesítését illeti, erre nézve a közgyűlés egyetértve a fővárosi tanács nézetével, a tanácsi előterjesztésben felsorolt helyi körülmények kedvezőbb alakulásáig ezen vonal kiépítésének kérdését elhalasztandónak határozza, miről a tanács további intézkedések 's annak idején az újabbi előterjesztések megtétele végett értesíttetik. 260. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának átirata a VII. kerületi Szövetség utca és környékének rendezése tb. [152/a.] [Előterjesztés] Felvétetett a Fővárosi Közmunkák Tanácsának átirata 's az erre kelt, f. évi 4286. számú tanácsi előterjesztés a Szövetség utca és környékének rendezése tárgyában. [Határozat] A m. 1874. évi november 18 és 19-én tartott közgyűlés 750. sz. a. kelt határozata értelmében alakult 's eljárt vegyes bizottság megállapodásaihoz képest, 's az annak jegyzőkönyvében és a tanács f. é. 4286. sz. alatti előterjesztésében felsorolt indokok alapján a közgyűlés a Szövetség utca és környékének szabályozását illetőleg a Belváros területére nézve megállapított általános szabályozási tervezetben foglalt intézkedések megfelelő módosításául ezennel kijelenti, miszerint a., a Szövetség utcának a Három dob és meghosszabbított Wesselényi utcák közti, eddig beépíttetni szándékolt része beépítetlenül nyitva m aradjon, ellenben ez úgy, mint a Wesselényi és Dohány utcák közti rész a külső oldalon, az illető telkek be-, vagy a már fennálló házak újjáépítése alkalmával megfelelően 6 ölre kiszélesbíttessék; b., az Erdősor [utcá]nak a Dohány utca és a 125. számú ház közti része szintén nyitva maradjon.