Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1874
26.3 1874. október 23-án folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - [714.] 741. Jegyzőkönyvhitelesítés - [715.] 712. Fővárosi árvaszék szervezése
257 s elhatároztatik, hogy gyakorló ügyvéd még nem fizetéses ülnöki minőségben sem vehet részt az árvaszék üléseiben. Tekintve pedig, hogy az 1872. évi 36. t. c. intézkedései a főváros összes tisztviselőinek, tehát az árvaszéki személyzetnek személyi és fegyelmi viszonyaira is kiterjednek, az árvabizottmányi javaslat ez irányú intézkedése feleslegesnek találtatván, a javaslat 7. §-ának csupán azon rendelkezése fogadtatik el, mely szerint az árvaszéki összes fizetéses személyzet az árvaszéki elnök közvetlen felügyelete és ellenőrzése alatt álland. A határozatok érvényességének feltételeit a szervezési szabályzatban tartván megállapítandóknak, kimondja a közgyűlés, miszerint érvényes határozat hozatalára az elnökön kívül két fizetéses ülnök jelenléte szükséges. A határozatok szótöbbséggel hozatnak. A szavazatok egyenlő megoszlása esetén, az esetre is, ha azt éppen az elnök szavazata okozá, azon vélemény válik határozattá, melyhez az elnök járult. Az árvaszék üléseinek helyéről és idejéről eleve értesítendő tiszti ügyész a tanácskozásokban bármikor részt vehet. Az árvaszék ülései nem nyilvánosak. Az ideiglenes árvaszék javaslatának 9., 10., 11. és 12. §§-aiban foglalt intézkedések azon okból, mivel azok egyrészt a törvény világos rendeleteinek ismétlése lévén, felvételük feleslegesnek látszik, másrészt pedig, mivel a már elvetett külön gyámügyészség és számvevőség iránt intézkednek: a szervezési szabályzatban mellőzetni határoztatnak. A jegyzői, tollnoki, fogalmazógyakornoki, valamint a segédhivatali létszámot a polgármester a meglevő létszámból egészíti ki. A négy fizetéses ülnöki, egy segédi és egy szolga állomás pedig ezúttal szerveztetnek. Az újonnan szervezett állomások javadalmazása tekintetében a szervező bizottmány javaslata fogadtatván el: az ülnöki állomás illetménye 2000 frt fizetés és 400 frt lakbérben, a segéd illetménye 800 frt fizetés és 180 frt lakbérben, a szolga illetménye 420 frt fizetés és 120 frt lakbérben állapíttatik meg. A meglevő létszámból kirendelendő tisztviselők illetménye pedig azon összegben tekintetik szervezettnek, melyet áthelyezésük idején tényleg élveznek. Az árvaszék eljárását rendező szabályt a közgyűlés, az ügyviteli szabályt pedig a tanács állapítja meg. Az árvaszék felállítására nézve szükségessé vált átmeneti intézkedések tekintetében a tanács előterjesztése elfogadtatván: határozatilag kimondatik; miszerint: l.)Az önálló árvaszék életbeléptétől fogva a lelencügy, mely eddigelé a IV. ügyosztály teendőjét képezte, a IX. ügyosztály hatáskörébe soroztatik; 2.) A szegényügyi IX. ügyosztály ílykép növekedett teendőinek elvégzésére az árvaszék felállítása folytán itt feleslegessé válandó egyik fogalmazó gyakornoki állomás a IX. ügyosztály létszámába áthelyeztetik; 3.) Az önálló árvaszék felállítása folytán a jelenlegi IV. ügyosztály megszűnvén, miután ez által a tanácsi ügyosztályok száma csak kilenc leend: a IV. ügyosztályt jövőre az eddig X. ügyosztályképpen szerepelt katonai ügyosztály fogja képezni. A szervezési szabályzat szerkezetének az elfogadott elvek alapján leendő megállapítása és hitelesítésére Busbach Péter, Fabiny Teofil és Széher Mihály bizottsági tag urak és Rupp Imre előadó tanácsnok kiküldetnek. A megállapított szervezési szabályzat következő szerkezetben fogadtatik el: