Újjáépítési Bizottság jegyzőkönyvei, 1946-1951

1950. július 15. (250-253)

4 Jgyancsak szükséges v kezesére a negyedik t -rvévben oliia a Vizorögép-k laboratóriumának épit- ütenozott egymillió forint előrehozása. Sváb János adjunktus ezt azárt is kérte, mivela Tudonányo Ákadémiá- nak is az az álláspontja, hogy a laboratóriumot már előbb inog kell való­sítani, mint a negyedik torvév. A Gázgépek és Hötögépok tanszéke szá­nára a tervbe beállított 25o.ooo forintból kérik már 195o.-i.ro loo.ooo forint előrehozását. Ebből az Összegből a tanszék a nőst épülő kazánhoz kiván olyan műszereket beszerezni, molyokon a hallgatüság mórésokót és kísérleteket folytathatna. Oláh torvnogbizott figyolmozeteti a bizottságot, ho'y lépotJ esetleg a kazán befejezési határidejét veszélyeztetné é som val°szinü, hogy ilyen már eoben az évb-n belőhessen Mihailich Győző rektor ;gy ilyen különben főleg külföldről beszef ;zhctö műszereket hozni az országba. javasolja, hogy a mérőműszerek helyét a előre kazánépitésnél már alakítsák ki és a műszereket jövő évben a. elkészített helyeken szereljék fel, A gépészkar többi kérésével kapcsolatban torvnogbizott bejelen­ti, hogy a minisztérium közlése alapján a hitelkeretet túllépni non lehet. így ha a kar kérést-óit a bizottság ki kiván ja elégíteni, csak osotén látszik kérésztülvihetonok. Ezt a maga la van, megtekeri­UÖJ inas tételek elhagyás részéről ellenzi, a rajztermi épül tást lehetne elérni, sz élyoztot á. résztülvihetőnok. Ezt a mivel a tervezetnek egyetlen olyan nagy tóte t, amiből a kar kívánságainak kielégítés6ro ionban a rajztermi oktatást nagymértékben vo­Mihailich Gyézo rektor kifejti, hogy nonlátja nogoldhntonsk enn a nagymértékű hitölelérc hozásnak a beiktatását. Szorinto a nüegyetem igen elégedett lehet, hiszen a hit -lkerot igen magas >gitásónak a kérésé esetleg komolytalanná t ík kérésó igen enné tel es os hitelkeret tá- Ötávos tervet. Muttnyánszky Ad ám professzor szerint a gépészmérnöki kar nem panaszkodhat, hiszen a többi karhoz viszonyítva, igen sokat kap. Viszont oktatási felszerelésének a kitart a kérottágit ás ánek lehetséges ez az oktatást vezető a legelmaradottabb z elmaradottsága a legnagyobb mértékű, ezért kérése mollott. Ha a hiteleiőrehozás nem lenne ismét két évrj visszavetné. A kar rofomter- kérdések'megoldását tűzte ki céljául, mint ;tot :re amilyen a hőerőgépek laboratóriuma, ahol igen sok régi használhatatlan gép van, vagy a Gázgépek laboratóriuma, ahol jóformán nincs is gép. Litoráti, Káldi Gyula szerint a hitololör -hozást kérni fölö-sl^ges* mert a tervhivatal úgysem fog hozzájárulni. Mihailich rektor bej elönti, ahogy .V..lr_ü4ly^>rofosszor Ígéri, kapott Vas Zoltántól a nagyfőszültségíi villanóslaborat^riura építésé kétmillió forintos köretben. Véleménye szerint ez csak a műegyetem 1951 évi keretén felül ho, jthatö végre, mórt az összesség érdekében mog- f ogj ák t.„nni a kellő k lépéseket , nehogy a más fontosabb oktatási prog- r arii o t veszély őzt essék. Oláh torvnogbizott a gépészkar kérésével kapcsolatos válaszában ismerteti, hegy az 1951 évi beruházásokkal a gépészkari oktatás legszű­kebb keresztmetszetei megszűnnek. így pl. a Gázgépek tanszéken, akinek birtokában igen sok motor van, a motorok fékezésére 1951-ban beszerzi a legszükségesebb nüzsereket és fóndinanót, úgy, hogy a rnésqek és gya­korlatok folytatásának már non lesz akadálya. Lényegében ugyanez lesz a helyzet a Gőzgépek és Hűtőgépek laboratóriumában is, ahol az 1951 évi beruház ísok a legsürgősebb feladatok megoldás it lehetővé teszik* Határozat: Bizottság a terviroda által készitett részlettervet moly az 1951-os tervév összes magasépítési és felszerelési beruház isait terv vonalon tartalmazza változtatás nélkül elfogadja. Napirenden kívül Litoráti Káldi Gyula felveti a spokrosekőpiai intézet kérdését, ahol az építkezéseknél 23.ooo forint túllépés van. A Lágynáhyosi középítési NV benyújtotta a számlát a Tudományos beru­házási N.V.-nck , ami közölte , hogy mivel a hitelkeret kimerült nincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom