Gépészmérnöki Kar jegyzőkönyvei, 1957-1959
1958. május 27. (252-272)
15 Vörös prof* replő óraszámok változtatása sem jelenti azt, hogy csökkenne a 36 őrás heti elfoglaltság, csupán ez alatt az ld6 alatt a hallgatók foglalkoztatottsága volna hasznosabb. - Sok helyen túlzott a gyakorlati órák száma az elméleti órákhoz viszonyítva. Az ő vólemánye, hogy a gyakorlati órákra főként azért van szükség, hogy a gyengébb képességű hallgatóknak segítséget nyújtsanak. - Különösen nagyok az aránytalanságok a levelező oktatásnál a gyakorlati éa az elméleti órák között. Hogy a rajztermi oktatás jó hatásfokú legyen annak előfeltétele, hogy* a hallgatóknak külön rajztermi hely lsét el legyenek. Nem hety esll ezt az elgondolást, hogy nagy rajzteremben jobban lehet oktatni, szerinte helyesebb tanulókörönként felparcellázni az évfolyamot külön kis helyiségekben. Síhangzott, hogy a fakultatív órák nem váltak be. Ennek elsősorban az az oka, hogy ezeket a tahteribe nem iktatták be, tehát a hallgatók rendszeresen nem járnak el ezekre az órákra. A tudományos diákkörök beindítása egy-egy jő oktatóval igán eredményes és nem hiszi, hogy' kevésbé eredményes, mint a Kázső professzor által javasolt tanszéki kön vtári látogatások, Rendszeresen foglalkozni az érdeklődő hallgatóval mindig eredményesebb. Az utóvizsgákkal kapcsolatosan neki is az e véleménye, hogy szeptember 10.-ig éa február 10.-lg kellene a vizsgaidőszakot kitolni, de évközben vizagát nem szabad engedélyezni. Ami az elaborátum Gépelemek tárggyal kapcsolatos javaslati részét illeti, arra az a válasza, hogy már megtörtént, éa a fogaskerekek előadását és tananyagát csökkentették. mint volt dékán szól a problémához. Vóltíiaénye, hogy h& egyes tárgyakból kivennék a lexikális anyagot, akkor azt is biztosítani kell a hallgatóknak, hogy ezekhez az anyagokhoz hozzájussanak. A hallgatók túlterheltsége szerinte nem olyan veszélyes, az óraszámok csökkentésével nem ért egyet. V 4