M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Osztály jegyzőkönyvei, 1924-1934
1924. június 12. (1-47)
részt adja elő pl. a fizi Ka projesszora,aki a hőelmélet mestere; míg a gyakorlati fejezeteket egy tisztán szerkefétő tanár adja elő .Különben is ez az eljárás éppen fordítottja annak,amit eddig a Műegyetemen követ tünk.Elődöm még az "elméleti géptant" is előadta,amit azonban az osztály meg§zühtetett k azzal,hogy helyesebb az illető gépszerkézettanekba beleolvasztani az elméleteket is; mert osak igy állhat elő harmenikus e- gész! Amikor a III. mechanikai tanszék anyagát ideiglenesen felosztottuk 3 tanszék között, a gépészeti felsőbb problémák előadását a gépelemek tanszékére bíztuk,mint legilletékesebbre; az elméleti hydrauiikai fejezeteket pedig a hydregépek •- lőadásábam kapcsoltuk bele, amely igy az elméleti, a kísérleti és a gépéiszerkeztői ismereteket egymással karöltve tárgyalta. a vasszerkezetek előadását is olyan tanszékre bíztuk, amely az elméleteket azoknak a tanszékeknek a körébe utalja, amelyek, az illető ismereteket gyakorlati irányban tovább fejleszteni hivatottak, vagyis a törekvés az Mjtfíjfoelméle t és a gyakorlat e- gyesitése volt. Item tudok róla,hogy ez az eljárás valahol rossz eredményekre vezetett volna.a magam tárgyánál éppen ellenkező mutatkozik. — Tudomásom szerint a nagy külföldi műegyetemeken sincsen meg az ilyetén kettéválasztásmi pedig ma sokkal szegényebb ország vagyunk, semhogy ilyetén kísérletezésbe koc- . házat nélkül belefoghatnánk. az a véleményem, hofry az ilyen megfosztás nem válhatik be és nem fogna tíz " elméleti" és a gyakorlati' két tanár között eredményes együt tmüköaésre vezetni; hanem az oktatásban chaost fog okozni. Á Bizottság f entidéze 11 állásfoglalásának megokolását arra épitiföl,hogy " a műegyetem keretei között nincs módunkban minaazt kimeríteni, amit a műszaki gyakorlat megkíván . Azf teljesen ig#z; de áll a legfőbb tárgyunkra.Az é- lei elhalaa felettünk, a Műegyetem vele lépést nem tarthat senuxíihen; csak közvetlen utána járhat.-- Be nem is szükséges, minaenben szorosan lépést tartson, a főiskola hivatása jf elméleti és gyakorlati alapokat kell aáKen is le he t ez.