M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Szakosztály jegyzőkönyvei, 1904-1908
1905. május 3. (66-89)
r* 'i ? megtehetné, úgy hogy az az év csak látszólagos vesztesség mert az alatt szakszerű vezetéssel oly sokoldalú praxist szerezhet magának a melyet más utón csak hosszú évek során különböző gyárakban működve tudna elsajátítani.- Az ipari vállalatok tehát szivesen fogják a gyakorlati téren is képzett mérnököt előnyben részesíteni, az állam és államvasut pedig kap majd olyan mérnököket, a kik főleg elfognak.* lenőrző hivatásuknak sokkal jobbaSíanegfelelhetni,mint a mostani mérnökeink, a kik állami szolgálatba lépve el vannak zárva gyakorlati ismereteiknek közvetlen megfigye- . lés és tapasztalatok által való*fejlesztésétől.A mi pedig a./jogi kiképzést illeti, kétségtelen, hogy azon gépészmérnökeinktől, a kik állami vagy állam- vasúti szolgálatba lépnek és .ott később vezető állásokat akarnak elfoglalni, joggal megkívánhatjuk, hogy a műegyetemen ma megszerezhető jogi és közgazdasági műveltségnél mélyebbre ható ismeretekkel is birjanak, különösen azon szakjogok köréből, a melyek az illető technikai munkakör jogi és közigazgatási vonatkozásait öleleik fel.- Méltányos volna tehát a kinevezéseknél ezen ismeretekre is súlyt fektetni.De azon gépészmérnökök is, a kik vállalatok szolgálatába lépnek, ha vezetői állásra való hivatottságukat nagyobbrészt technikai munkálkodással kell is bebizonyi- taniok, szervezési, igazgatási és adminisztratív kérdésekben nem támaszkodhatnak műszaki ismereteikre, munkakörük lépten nyomon bir jogi vonatkozásokkal és közgazda- sági ismeretekkel felszerelve sokkal jobban, sokkal hasz nosabban fogják érvényesíthetni műszaki szaktudásukat is. * - • * ■* -A •— Az egy év többletért tehát,igy bőven meg volna a kárpótlás és ezzel kitűnik az is, hogy a szülők megter- keltetése is csak látszólagos hátrány, mert oly befektetés az, mely később busás kamatokat hoz.-