Gazdasági Bizottság jegyzőkönyvei, 1939-1944
1943. október 14. (315-328)
szán befejeztük a nagy aiagcsövezett öntözhető kertészet földmunkáit r készen állanáié az öntöző kutak, nem. tudtuk azonban beszerezni az öntözéshez szükséges gépeket, csöveket és egyéb berendezést, így az uj nagy kertészetet ezévten még öntözni nem lehetett s a szárazság a kerti termelek hozamát is lerontotta. Hasonló akadályok vannak a tejházat s az egész majort ellátó kút sít körül is. Tisült már szinte teljesen kiapadt, rendbehozásuk végett kutmesterekkel hónapok óta hiába tárgyalunk. Múlt hét folyamán sikerült a kutak javítására szolgáló terveket megkapni, sajnos azonban a hozzávaló anyagok beszerzése is nehéz és előre nem látható időbe telik. Különösen sok gondot okoz a vasanyagok beszerzése, melyben már olyan hiányok mutatkoznak, hogy pl. már a lovak patkó - las a és sarkokkal való felszerelése is nehéz. A köve a utón való fuvarozást kénytelenek vagyunk a minimálisra leszorítani. így pár lő egy budapesti utón teljesen elhasznál egy készlet, vagyis 16 drb . patkósarkot, ami a tejeskocsi szükségletét véve csal:, havi 4-5 csomagot á loo drb.-t jelent, mig beszerezni csak 1-2 csomagot tudunk. Ha tehát tartalékunk kimerül, ami csák r"vid idő kérdése, itt is súlyos fennakadásra számíthatunk. Budapest,1943 .október hó 8-án.- 4 ROSTÁS ELTKÉR 3.1c műszaki főtanácsos gazdasági hivatali igazgató. t