Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1919-1924
1920-03-12. n.a.
ságba dr.Istvánffi Gyulát, és dr.Szarva- sy Imrét, illetőleg utóbbinak akadályoztatása esetére dr.Putnoky Lászlót választja be. Egyúttal kimondja az osztály azt is, hogy nincs észrevétele az ellen, ha a közgazdasági osztályban hasonló célból Zelovich prodékán elnöklete mellett megalakítandó bizottságba a köz- gazdasági osztály tagokúi dr.Szarvasy Imrét és dr.’Sigmond Eleket választja be. 3./ Elnök jelentést tesz a vegyészmérnöki osztályba eddigelé beiratkozott rendes hallgatók létszámáról, amely még nem haladja meg azokat a kereteket, amelyeken belül bizonyos megszorításokkal a laboratóriumi oktatásra is ki lehet terjeszkedni. Tudomásúl szolgál. 4./ Ezután az osztály egy, dr.llosvay Lajos által beküldött jelentés kapcsán foglalkozik a mindinkább nehezebben beszerezhető vegyEddigelé az 1. évfolyamra ugyanis ö6, a II.-ra 118, a ili.-ra 67, a IV.-re p§- dig 18 beiratkozás történt. szerek kérdésével, továbbá a laborato riumi munkálatokat lehetetlenné tevő egyéb hiányokkal, aminők a g kellő gáznyomás hiámya, a vízvezetéki nehézségek, stb. Elénkebb eszmecsere után az osztály abban állapodik meg, hogy a Tanács útján felterjesztést tesi a minisztériumhoz, amelyben intézkedést kér a laboratóriumi munkálatokhoz szükséges vegyszerek, stb. beszerzésére és a la-