Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1914-1919

1916-11-28. n.a.

5./ be kellett venni a vegyészmérnöki osztálytól kapott azon kettős irányitást, mely szerint a ma érvényben levő programm anyaga egy­részt módosítást kiván és másrészt szigorúbban különválasztandó a kísérleti fizika tananyagától, amint az régebben meg is volt; csak a legutolsó években volt az, hogy a chemiai fizika úgyszól­ván kizárólagosan optikával foglalkozott, amiből nyilvánvaló, hogy a tárgy programmját módosítani, illetve bőviteni kell. E kettős szemponttól vezéreltetve állapítottuk meg a chemiai fizi­kának a jelentésünkhöz csatolt B./ mellékleten feltüntetett uj programmját. Ami végezetül az üresedésben levő kisérleti fizikai tan­szék betöltését illeti, a bizottság egyhangú határozattal a pá­lyázat mellőzésével, meghivás útján való betöltést javasol. E javaslatában az a megfontolás vezeti, hogy tudomása szerint ha­zánkban a kisérleti fizikának tudományosan képzett művelői ele­gendő számban vannak ugyan, de ezeknek névszerinti felsorolását nyugodt lélekkel mellőzhetjük, midőn a szóban levő tanszékre Dr. Tangl Károlyt a kolozsvári tudományegyetemen a kisérleti fizika nyilvános rendes tanárát ajánljuk, aki eddigi tanári és tudományos működése alapján teljes biztositékot nyújt, hogy a műegyetemi tanszéknek méltó képviselője lesz és jövendő munkásságától technikai főintézetünk nagy fontosságú kulturális céljainak előmozdítását bizton remélhetjük. Dr. Tangl Károly életrajzára vonatkozó ada­tok közül a következőket emeljük ki: Született 1870-ben Budapesten; a budapesti tu­dományegyetemen és műegyetemünkön készült a fizika- mathematikai tanárságra. Tanulmányainak irányítására legnagyobb befolyással

Next

/
Oldalképek
Tartalom