Armuth Miklós - Lőrinczi Zsuzsa (szerk.): A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Történeti Campusa (Budapest, 2023)
A Műegyetem története - The History of the University of Technology GY. Balogh Ágnes
a 4000 főt, a gazdasági válság éveiben pedig ismét visszaesett a századforduló környékén jellemző 1400-1500 főre. 1918-ban Kotsis Iván műegyetemi tanár doktori dolgozataként az építészi szakosztály elhelyezésére szolgáló önálló pavilon tervét terjesztette a Műegyetem tanácsa elé, amelyet 1919-ben publikált is. Koncepciója az előadó- és kiállítótermeken kívül különböző stílusban kialakított helyiségeket biztosított volna az építészet stílusainak tanulmányozásához, illetve a szerkezetek bemutatásához. Ily módon lett volna például római, kora keresztény, román, gótikus, reneszánsz és magyar népies stílusú terem is, ám a terv papíron maradt. Az elveszített I. világháború után teljesen újjá kellett szervezni az ország gazdasági és kulturális életét, így felsőoktatási struktúráját is. A takarékossági szempontok hátrányosan érintették a Műegyetem költségvetését. A kultusztárca szükségintézkedései között több felsőoktatási intézmény összevonása szerepelt. Ennek végrehajtása során az 1934. évi X. törvénycikk jelentős változást hozott a Műegyetem életében. Ekkor jött létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a korábbi József Műegyetem, a Soproni Főiskola Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara, az Állatorvosi Főiskola, valamint a Tudományegyetem Közgazdasági és Mezőgazdasági Karának egyesítésével. Az Egyetem így öt fakultásával, karonként 2-2 önálló osztályával és 98 tanszékével az ország legnagyobb felsőoktatási intézményévé lépett elő. A hozzácsatolt karok továbbra is korábbi helyeiken működtek, a központ azonban a lágymányosi Campus lett. Az 1930-as években a Petőfi híd és az Irinyi József utca kiépítésével újra napirendre került Lágymányos déli területének rendezése. A lágymányosi Flolt-Duna 1937-ben, a Boráros téri Horthy Miklós (ma: Petőfi] híd létrehozásával szűnt meg véglegesen. 1936-ban alakították meg a Műegyetemen az Építési Bizottságot, melynek feladata a történeti Campustól délre elterülő 10 kát. holdnyi terület beépítésének tervezési és egyéb munkálatainak előkészítése volt az egyetem új fakultásainak elhelyezése érdekében. A pénzügyi lehetőségek nem tettek lehetővé nagyszabású építkezéseket, így mindössze egyetlen tanulmányi épület, az Aerodinamikai Intézet és Laboratórium (Ae) épült fel 1936 és 1939 között a Bertalan és Sztoczek utca sarka melletti telekre, a Műegyetemi és Athlétikai Football Club (MAFC] pályája helyére, valamint egy robbanóanyag-raktár létesült a Kémiai és a Központi épület közötti udvaron. Tervezőjük Kotsis Iván műegyetemi tanár volt. Az előadó- és rajztermi férőhelyhiány enyhítése érdekében a Központi épület délnyugati részén 1941-1942-ben emeletráépítés történt, majd a Könyvtár felőli belső udvar beépítésével 1943-ban elkészülhetett az Auditorium Maximum (az intézmény legnagyobb befogadóképességű előadóterme]. Az A épület létesítését 1943-ban kezdték meg Florváth Szabolcs tervei szerint, ám az építkezést csak 1949-ben fejezték be. Eredetileg diákotthonnak szánták, de végül tanulmányi épületként valósult meg. A II. világháború súlyos rombolásokat hagyott maga után. 1944 végén a német és magyar hadsereg támaszpontot rendezett be az egyetemen. Lefoglalták a Központi épület III. emeleti rajztermeit, majd katonai alakulatokat szállásoltak be az egyetem épületeibe. A zárt udvarok és tantermek főleg tank- és ágyúraktárakként szolgáltak. A háború utolsó hónapjaiban az oktatói gárda és a hallgatóság egy részének nyugatra menekítése után a műegyetemi Campus tényleges hadszíntérré változott. Az épületek értékének 20%-át kitevő (kb. 70 millió pengős) kár keletkezett, ám a felszerelésekben és a berendezésben keletkezett pusztulás ezt jócskán meghaladta. A veszteségeket tovább növelték a harcokat követő fosztogatások. A Központi épület főfalát, mely a zárókövet, illetve az alapító okiratot magában foglaló bronzhengert tartalmazta, gránáttalálat érte: a dokumentum elégett, csak a henger maradt meg, amelyet a háború utáni romeltakarításkor a törmelékek között találtak meg. Az okmány szövege mindössze másolatban maradt fenn. Az egyetem többi épülete is súlyosan megrongálódott. A háború utáni első három évben igen nehéz körülmények között folyt az egyetemi oktatás. 1945-ben megkezdték a törmelék elhordását és a helyreállításokat. Az új rektor a hallgatók számára munkaszolgálatot rendelt el a tanárok vezetésével. Mivel az akkori kormányzat nem tudta megoldani az egyetemek újjáépítését, akciót indítottak „Munkások a tudományért - tudósok a munkásokért" címmel. A Műegyetem helyreállításában ennek köszönhetően számos üzemi kollektíva, munkásbrigád vett részt. A hároméves terv alatt 40 millió forintot fordítottak az univerzitás helyreállítására. Nem csak a romos helyiségeket állították helyre: megkezdődött a tanszékek és intézmények felszerelésének kiegészítése is. Az újjáépítés során azonban sok esetben nem volt lehetőség az épületek eredeti állapotú és minőségű visszaállítására, így például a Díszteremére sem.
