Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1989-1990

1990. március 26., 7. rektori tanácsülés

- 5 -4.3. Végleges egyéni tanulmányi rend: A "Részképzési beszámoló" /és az ebben igazolt teljesítések/ alapján a témavezető javaslatára a dékán dönt a részképzés elfogadásáról, és a döntését egy igazolásban rögzíti. Ez az igazolás tartalmazza az elfogadott teljesítések alapján megszabott tanulmányi követelményeket, az esetleges szükséges vizsgák /gyakorlatok/ ütemezését. 3. A TEMPUS PROGRAM ÉS AZ EBBŐL ADÓDÓ FELADATOK Az Európai Közösség Bizottsága 1990.január 24-i ülésén elfogadta a TEMPUS /Trans-European Mobility Scheme for University Studies/ programot, amely a kelet-középeurópa országainak fejlődését hivatott segíteni a felsőoktatás fejlesztésén, nemzetközi kapcsolódásán keresztül. * A program, amelyet az EK Tanácsa május 7-i ülésén véglegesít, a PHARE program részeként Magyarország és Lengyelország, valamint az EK egyetemei, vállalatai és egyéb intézményei közötti együttműködést támogatja. Amint az a mellékletből látható, a TEMPUS keretében célszerű koordinálni a 24-ek EK-n kívül országaival való felsőoktatási együttműködéseket is. A TEMPUS az EK Bizottság politikája függvényében ki fog terjedni régiónk más országainak felsőoktatására is. A TEMPUS program, amely az EK felsőoktatásának nemzetközivé válását elősegítő ERASMUS, COMETT és LINGUA stb. programok kelet-középezrópa országaira történő adaptálása, Lengyelországgal és Magyarországgal való 3 éves együttműködésre 107 m ECU-t irányoz elő, amiből 1990. évre 20 m ECU fog rendelkezésre állni. /А teljes támogatás meghaladja az ERASMUS program keretében azonos időtartamra 12 EK ország felsőoktatása rendelkezésére álló összeget./

Next

/
Oldalképek
Tartalom