Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1988-1989
1988. szeptember 12., 1. rektori tanácsülés
I A Tanács a karok feladatává tette a nem szakirányú kiegészítő képzés lehetőségeinek, feltételeinek vizsgálatát is. A hozott határozat rendelkezett arról is, hogy amennyiben indokolt, a kari tanulmányi és vizsgaszabályzatban már az 1988/89. tanévben jelenjenek meg a képzés sajátosságainak megfelelő, az egyetemi szabályzattal összhangban álló előírások. Az Egyetemi Tanács említett márciusi ülésének napirendjén szerepelt az Egyetemünkön folyó posztgraduális képzés helyzete. A Tanács 7 pontos határozatban rögzítette a szakmérnökképzés és a gazdasági mérnökképzés szervezeti, formai és tartalmi fejlesztési módjainak, valamint a posztgraduális képzés uj területeinek feltárása érdekében elvégzendő teendőket. A tanév folyamán napirendre került az önköltségesen szervezett oktatások /ilyen a szakmérnök- és a gazdasági mérnökképzés is/ gazdasági kérdéseinek szabályzata. Ezt az Egyetemi Tanács azzal fogadta el, hogy a szabályzat csak a Szakszervezet egyetértése után válik hatályossá. Ez megtörtént. Az 1988. április 12-én megtartott Egyetemi Ifjúsági Parlament elfogadta az 1988-90. évekre szóló egyetemi ifjúságpolitikai programot, és megfogalmazta az alágazati Ifjúsági Parlamentre továbbítandó javaslatokat. A hallgatói képviseleti rendszer - főképpen újdonság jellegénél fogva - még nem működik zökkenőmentesen. Fontos nevelési feladat a rendszer működésének segitése, a képviselők tanítása, aktivitásra, felelősségteljes állásfoglalásra buzdítása. Az Egyetemi Tanács kapcsán már volt róla szó, de itt is említést kíván a hallgatói képviselők hiányos létszámban való megjelenése a különböző testületekben. Az Ifjúsági Parlamentről a Rektori Tanács junius 6-i ülése elé terjesztett tájékoztató kapcsán hozott rektori határozat következőkben idézett pontja is utal ilyen problémára: "Az Egyetemi Hallgatói Gyűlés /ifjúsági parlament/ szélesebb körű előkészítésére van szükség annak érdekében, hogy a fórumok résztvevői /a megjelenéssel, anyagok előzetes vitájával/ tényleg képviselni tudják a diákokat, a fiatal dolgozókat."- 13 -