Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1988-1989

1988. szeptember 12., 1. rektori tanácsülés

ё>-11 - * az elmúlt tanévben megvalósították, igy bővítették a fakultativ tár­gyak körét, moduláris tantárgycsoport választását tették lehetővé a járműgyártás-javitás szakterületén. A Természet- és Társadalomtudományi Karon a most záruló tanévben je­lentős tantervkorszerüsitési munkák indultak meg. Kari szinten hozzá­kezdtek az Egyetemi Tanács által 1987. márciusában jóváhagyott TTTK- koncepció megvalósításához. A kari szakbizottság megkezdte munkáját. Olyan uj szakok megtervezésével foglalkoznak mint például a szakfordí­tó- és tolmácsképzés, valamint a szaktolmács-képzés. A Kari Tanács már megtárgyalta és elfogadta ezek programját. Előkészületek folynak a mérnök-menedzser képzés oktatásának bevezetésére, az ezzel kapcsolatos problémákkal a BME és az MKKE által létrehozott egyetemközi bizottság foglalkozik. A TTTK oktatási szervezeti egységei az Egyetem valamennyi karán oktatnak, igy a karokon folyó oktatáskorszerüsitési munkák közvetlenül érintik őket, s ezen munkálatokban aktivan részt is vesz­nek. Külön bizottság jött létre az ipari formatervezés oktatásának előkészítésére. A HM és a BME közötti megállapodás alapján négy karunkon bevezették a nappali tagozaton a honvédtisztek speciális kiegészítő képzését. Az Épitőmérnöki, a Vegyészmérnöki, a Villamosmérnöki, valamint a Közleke­désmérnöki Karra összesen 34 fő iratkozott be. ♦ Az angol nyelvű térítéses képzésben részesülő hallgatók száma a tanév során 400, a résztvevő oktatódé 300 fölé emelkedett. A képzés színvo­nalának emelését a többlépcsős felvételi rendszerrel /felvétel csak jó középiskolai eredményekkel, értékelő teszt a kezdést követően, majd a hallgatók besorolása az első évre, illetve az előkészítő kurzusra/ biztosítottuk. A hallgatók beilleszkedését jól segítette az advi­­sori - osztályfőnöki rendszer. Mintegy 70 oktató kollégánk látott el ilyen feladatokat. A hallgatókkal való kapcsolatot a tanulóköri hallgatói képviselők rendszerének bevezetése is előmozdította. Eredményeket értünk el az oktatási infrastruktúra javításában, több tie-

Next

/
Oldalképek
Tartalom