Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1987-1988

1988. április 25., 7. rektori tanácsülés

3 Az elmúlt évben tulajdonképpen csak az önálló "kis sportkörként" való működésűk feltételeit teremtettük meg, tartalmában a kari sportélet nem sokat változott. Nehézséget okozott a gazdasági mun­ka és a működés néhány kérdésének /leltár stb/ tisztázatlansága, valamint a Magyar Diáksport Szövetség vontatott megalakulása és a felsőoktatás sport fejlesztésére vonatkozó elképzelések hiánya, ki­munkálat lansága. Л OSK vezetők többet vártak a megalakulástól, de tapasztalniuk kellett, hogy az alapcélnak megfelelően, az öntevé­kenység .betarfásával a MAFC apparátusa csak segítséget adhat, he­lyettük a tartalmi sportmunkát /mozgósítás, programok szervezése/ nem végezheti el. Az MDS7 programja szerint a diáksport alatt a reguláris bajnoksá­gokban nem induló diákság sportját kell érteni, A sport szellemé­ből fakadóan az a DSK-k esetében is elképzelhetetlen, mert a job­bak még jobb ellenfeleket igényelnek. Ezt bizonyítja az is, hogy a DRK-k-ban is léteznek már nemzeti bajnokságban szereplő csapa­tok és ha n feltételek javulnak az elnökség még ösztönözni is kí­vánja erre a sportolóit, Szakosztályi él- ill. töményéért A henyományos szakosztályokban folyó sportmunka egyrészt a rendel­kezésre álló anyagi eszközök és létesítmények, másrészt a hatéko­nyabb munka 3 ehetősége miatt csak differenciáltan fejleszthető /3. sz. melléklet/, t A hagyományokat én a tömegbázisát figyelembe véve kiemelten kezelt szakosztály a férfi kosárlabda. Rár az elmúlt két évben eredménye visszaesett, már körvonalazódik egy fiatal, ütőképes csapat kiala­kításának lehetősége. A szakosztály jól szponzorálható. Az egye­temi társadalom sportszerető közönsége mellett, számottevő a szim­patizáns támogatók száma a BME-t végzettek körében is, akik ezáltal is kifejezni kívánják az egyetemhez tartozásukat. A néhány további, az eredményesség szempontjából megkülönböztetet­ten kezelt szakosztály /atlétika, öttusa - triatlon, tájékozódási futó/ mellett a szakosztályokban versenyszerű tömegsport folyik. *A

Next

/
Oldalképek
Tartalom