Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1986-1987

1986. november 24., 3. rektori tanácsülés

A Razdascáf?i mérnöki tanfolyamok feltételei az önköltséges okta­tás hővezetése óta lényegesen, notn változtak, a tandíjak mérsé­kelt emelkedése és az óvok során kialakult, egyes karokon szinte állandósult létszámok jellemzik. A szervezésre és gazdálkodásra vonatkozóan az előzőekben leírtakat lehet érvényesnek tekinteni. Az elmúlt évben határozat született az önköltséges képzés belső szabályzatának kidolgozására. A szabályzat elkészítése folyamat­ban van. 1986. augusztusában megjelent a 16/19S6. (VIIX.20.) MM. számú utasítás. Ennek figyolombevétolévol a Gazdasági és Hűszaki Főigazgatóság elkészítette erre az évre idoiglonoson használható önköltséges sémát. A tanfolyamok vorsonyképosségének megőrzéséhez a tanfolyamok gaz­dasági ügyrendjét a lohotőségokhoz képest maximálisan egyszerűsí­teni kell és a karok önállóságát mindon kérdésben meg kell hagyni, így lehetővé kell tenni, hogy a karok döntsék el, hogy a tanfolya­mok önköltségét kari szinten egységesen számítják ki, illetve sza­konként számítanak önköltséget. Továbbá a karok saját hatáskörük­ben döntsék el, hogy a belső oktatók óradiját kifizetik-e vagy munkaköri kötelességként látják el az oktatást. Más karóiéról be­­oktatóknak óradíjat mindenképpen célszerű fizetni. Az önköltség kiszámítását és jóváhagyását kari hatáskörbe kell utalni. Az anyagba foglaltak és az évi tapasztalatok figyelombevételóvol új önköltsógszámitási sémát kell kidolgozni.- b -Budapest, 1986. november 10. Г Г V VJ * > ? - V !Dr. Iványi Miklós s.k. Í Ol V?, : > ' 4 P rektorhelyettes ,p-V ч

Next

/
Oldalképek
Tartalom