Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1984-1985

1985. április 1., 4. rektori tanácsülés

3 Az első félév különböző képzési formáira összesen 64 fő iratkozott be. Ebből 7 fő pénzügyi vagy egyéb ókok­ból távozott, egy jordán hallgató pedig szívelégtelenségben elhunyt. Az I. táblázat ad felvilágosítást az egyes képzési formák jelenlegi létszámáról és összetételéről. Látható, hogy a képzésre túlnyomórészt fejlődő országokból, elsősorban Közel-Keletről'érkeztek hallgatók. /Megjegyezzük, hogy az oktatás megindulása főképp azon kapcsolatoknak volt köszönhető, amelyek a külföldi ösztöndijasoté képzése során alakultak ki./ A PFP hallgatók elhelyezésére a Martos Flóra Kollégium­ban kialakítottunk egy kezdetben 60, majd a megérkezések kis száma miatt 18 férőhelyes területet, ehhez később még hat férőhelyet kaptunk. Végül a hallgatók több, mint fele nem kapott helyet a kollégiumban, igy nekik külön szállás­helyről kellett gondoskodnunk. Sajnos az utazási irodák segítségét csak korlátozottan vehettük igénybe, mivel az általuk kiadott lakások bére irreálisan magas, ezért magán­­személyeknél kellett szállást keresnünk. 3. Oktatásszervezési kérdések A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat segitő közreműködé­sével megrendeltük a képzéshez szükséges könyveket, amelyek nagy része időben meg is érkezett. A kari felelősök a karok vezetőivel együttműködve elkészítették a képzés első négy félévre vonatkozó tanterveit, a szűkös tanterem­kapacitás által is befolyásolt órarendet. Valamennyi hallgatónak van academic adviser-je /tutora/, aki munkáját időszakonként értékeli és segit tanulmányi és egyéb problémáinak megoldásában. A képzés­ben számos olyan oktató vesz részt, aki korábban fejlődő országban oktatási tapasztalatot szerzett. A képzés ered­ményességét a hallgatók előképzettségének, nyelvtudásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom