Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984

1983. október 24., 1. rektori tanácsülés

- 2 6 -Hint már hangsúlyoztuk, a bevezetett mutatókat nem tekintjük merev, mindenképpen teljesítendő arányavámoknak. Mntatóink­kal a változások kívánatos tendenciáit kívánjuk csak jelezni. Ля újrafelosztásnál törekedni szeretnénk arra, hogy egyik kar helyzete sem romoljon, sőt lehetőleg minden karon javul­jon a helyzet. Természetesen azon karoknál kell jelentős ja­vulást elérni, amelyeknek helyzete a bevezetett mutatók alap­ján rosszabb. Így jelentőnen javulhatna az Építészmérnöki, a Villamosmérnöki és az Építőmérnöki Kar helyzete. Л másik há­rom kar helyzete viszont csak xigy javulhat lényegesen, ha a karon belül lépéseket tesznek a tanterem, illetve az ülőhely­­kihasználás javítására. 2z azonban csak hosszátávú folyamat le­het. Ennek ellenére kismértékben már 198^-től javulhat a hely­zet mindhárom karon, hiszen a nyelvórák egy részét a Nyelvi Intézet 198/1—tői saját termeiben tartja meg, ozzol is csökkent­ve a kari teremigényt. Л Közlekedésmérnöki Karon ezen túlmenően - mivel minden tanszék megfelelő elhelyezést nyer - a lcislét­­szárná csoportok óráinak egy részét a tanszékeken tarthatják meg, továbbá a kar laboratóriumainak belépésével néhány, а kényszerűség miatt tanteremben megtartott gyakorlatot a továb­biakban ismét laboratóriumokban fognak megtartani. A tanteremolosztásnál javasolt "terem-óra" arány és az"ülőholy­­óraszám" arány is függ a hallgatók heti óraszámától. .így azokon a karokon, ahol kisebb az átlagos heti óraszám, kisebb mind a "terem-óra" arány, mind pedig az "ülőhely-óraszám" arány. Az egyetemen cél a heti óraszám 3(-32 óra körüli értékre való csökkentése. A tantervreformok során történtek is lépések ez irányban. A karok jelenlegi óraterheléseit a 12. számú táb­lázatban foglaltuk össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom