Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984
1984. február 3., 3. rektori tanácsülés
3 sportlétesitménybázison működnek. A következő időszakra céllul tűzzük ki az órarendi testnevelésben résztvevő év- ; folyamok növelését, a versenysport és szabadidősport harmonikus fejlesztését. Л szabadidősport uj szervezeti formái a hatékonyabb munkát és a rendszeresen sportolók számának növelését célozzák. Javasoljuk a létesítményhelyzet kiemelt javítását. 11• ÓRARENDI TESTNEVELÉS Az elmúlt időszak eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy az első tanulmányi év I. félévében bevezetett un. "komplex" oktatási forma bevált. A félév során szerzett tapasztalatok és információk nagymértékben megkönnyitik a hallgatók szakágválasztását. A sportágak szerint szakosított testnevelési órákat a hallgatók szeretik. A különböző belgyógyászati és orthopédiai panaszok alapján az arra rászorulók tanulmányi idejük alatt orvosi felügyelet mellett szakszerű gyógytestnovelésben részesülnek. Az 1975/76 tanévtől kezdődően a III. éves hallgatók számára /általában 14-16 óra között/ lehetővé vált a fakultativ testnevelésen való részvétel. Ez a lehetőség az ötnapos munkahét bevezetése óta szűk hallgatói létszámra korlátozódik, de a cselgáncs és tollaslabda szakágakban nagy létszámú fakultativ csoportok működnek jelenleg is. A kosárlabda és röplabda szakágakban - valószinüleg a kollégiumi csapatok egyéb edzéslehetőségei miatt - a részvételi szám csökkent. A hallgatói igényeknek megfelelően a választható szakágak köre kibővült a röplabda, valamint a nő hallgatók részére általános londicionáló és labdajáték szakággal. Az