Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1981-1982

1981. szeptember 7., 2. rektori tanácsülés

8 kollégiumi közművelődés kérdésével, az e téren időszerű ten­nivalókkal. Közművelődési intézményeink közül elsőként a Szkénét kell megemlíteni. Munkájának színvonala tovább emelke­dett és igényes müsorpolitikájának köszönhetően a fővárosi színházi élet érdekes színfoltjává vált. A "BME Pantomim" két külföldi utat tett, a Néptánckor pedig Szarajevóban vendégsze­repeit. Folynak az előkészületek a II. Nemzetközi Mozgásszín­ház Találkozóra, amelyre 12 külföldi és 4 magyar együttest vá­runk. Az R klub látogatottsága az előző évihez képest csökkent. Ennek ellenére sikerült néhány területen komoly érdeklődés mel­lett magas színvonalon dolgozni. Ugrásszerűen javult az egye­temi közönségszervezés, mind a hallgatóknak, mind pedig a dol­gozóknak eladott jegyek száma megsokszorozódott. A dolgozók kö­rében a Szakszervezeti Bizottság szervezte a kulturális munkát. Rendezvényeit nagy érdeklődés kisérte. * 2/ Tudományos kutatómunka, ipari kapcsolatok Az 1976-80. évi középtávú kutatási tervidőszak lejártával el kellett készíteni az Egyetem tudományos kutató munkáját ér­tékelő beszámoló jelentést, valamint az uj 5 éves tervidőszak­ra szóló középtávú kutatási tervet. A beszámolót és a kutatási tervet felölelő előterjesztés megtárgyalására az Egyetemi Ta­nács felhatalmazta a Tudományos Bizottságát, valamint a Rektori Tanácsot. Az előterjesztés az 1981. április 27-én tartott ülésem elfogadást nyert. Azóta már megkaptuk a minisztériumi jóváha­gyást is azzal a megjegyzéssel, hogy az uj tervidőszakban előre­láthatólag a lezárult tervidőszak előirányzataihoz hasonló pénz­ügyi lehetőségekkel számolhatunk. Az 1980/81. tanévben befejeződött a kutatás-fejlesztést szolgáló intézkedések keretében bevezetett állami megbízásos, illetve állami pályázati megbizásos kutatómunka. A 8 főirány- >• hoz kapcsolódó 59 témában és a pályázat utján elnyert 25 témá­ban végzett munkáról a témavezetőknek számot kellett adniuk a Minisztérium által kijelölt opponensek előtt. A munka elbírálá­sa megtörtént, a birálat eredményéről még nem kaptunk értesi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom