Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1981-1982

1982. június 28., 9. rektori tanácsülés

26 L és irányítója továbbra is a KISZ legyen, de az egyéb lehetősé­geket is ki kell használni, beleértve az oktató-nevelő munka mindennapi gyakorlatát is. 5. Az osztályfőnöki tevékenység legfőbb kerete továbbra is az osztályfőnöki óra /kilenc féléven keresztül átlag heti 2 óra/. Ezek programja részben kötött, részben rugalmasan, ill. szabadon alakítható. A kari tanács felhatalmazza a dékánt, hogy a kari KISZ-szervezettel együttműködve - a pedagógiai intézet és a • rrxizmus-tanszékek bevonásával - dolgoztassa ki a mel­lékletben közölt mintaprogramból kiindulva a végleges progra­mot , továbbá a tematikákat és a segédanyagokat. Az utóbbiak kidolgozását anyagi eszközökkel is ösztönözni kell. 6. Az uj program bevezetését az I98I-82. tanévben az első /és esetleg a viásodik/ évfolyamon célszerű elkezdeni, s olyan ütemben folytatni, ahogy a segédanyagok, illetve a szakemberek rendelkezésre állnak. A felsőbb évfolyamokon az osztályfőnökök maguk döntik el, hogy a felsorolt szemináriumi témák közül me­lyeket dolgozzák fel. 7. Д kari tanács javasolja az osztályfőnököknek, hogy az osztályfőnöki órákra készítsenek félévenként tematikát. Melléklet I A közéletiségre való nevelés mintaprogramja 1. SZaUNÁRIUMOK 1. A közéletiség fórumai. Az egyes félévekben: 1. A KISZ. 2. A Párt. 3. Az egyetemi szervek /bizottságok,tanácsok stb/. 4. Bgyesületek,klubok /MHSZ, MSZBT, stb/. 5. A munkahely /ter­melési értekezletek^ stb/. 6. népfront, tanácsok, parlament. 7. nem­zetközi szervezetek. 8. A szakszervezet. 9. Tudományos szervezetek, egyesületek /MTESZ, MTA, ТЫВ, stb/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom