Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1981-1982
1982. június 28., 9. rektori tanácsülés
II.- 3 -terjesztést elfogadta és határozatot hozott a szintemelő és szintentartó tanfolyamok terveinek olyan részletességű kidolgozására, mely lehetővé teszi, hogy azok részben 1983.-tól legalább kísérleti jelleggel bevezethetők legyenek. Az idevonatkozó általános jellegű javaslatokat a Rektor Elvtárs által e tárgykörben tervezett egyetemi bizottság kari képviselője utján továbbítottuk. A_royidtáyu_fóladatokra_vonatkozó_Intézkodénok^ 1. Az egyetemi és kari intézkedési tervnek a tantervek korazerüsitéáre, a képzési idő , racionálisabb kihasználására vonatkozó előirányzatának megfelelően a Kar négy oktatóból és a KISZ négy képviselőjéből álló bizottságot hozott* létre az I, 0з II. évfolyam oktatási folyamatának felülvizsgálatára. A bizottság az oktatási dékáhteelyettes vezetésével jelentést állított össze, mely kiemelte a vizsgált tanulmányi időszak problematikus elemeit, javaslatokat tett hosszútávon megoldandó feladatokra és felsorolta a jelenlegi tanterv keretein belül megoldható problémákat, melyet az egyes tantárgyak anyagával és az évközi feladatokkal voltak kapcsolatban. A jelentés a kari lap /Karima/ a hallgatók előtt ismertette és azt az oktatási bizottság valamint a Karon működő szaktanácsok is megvitatták. Végül a Kar Tanácsa 1982. júniusi ülésén a jelentést és a lezajlott viták eredményeit áttekintette és határozatokat hozott melyeknek értelmében — a heti összóraszámot /az eddig átmenetileg bevezetett mértékben/ véglegesen csökkenteni javasolja; erre vonatkozóan az Egyetemi Tanács számára előterjesztést tesz, és a tanszékeket a programok megfelelő átdolgozására szólítja fel, — a ló hetes szorgalmi időszakot a Karon előirt speciális szakmai gyakorlatokra és a felső évfolyamokon mutatkozó erős rajzi terhelésre való tekintettel két periódusra bontja. Az első 1^ hétben az általános órarend szerinti oktatás folyik; az utolsó két hétben olyan órarend kerül kiadásra,mely a gyakorlati feladatokkal való í;