Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1981-1982

1982. február 15., 6. rektori tanácsülés

1 I. BEVEZETÉS A BME nemzetközi kapcsolatai 1981-ben zökkenőmentesen bo­nyolódtak le annak ellenére, hogy a politikai helyzet 198o. évhez képest feszültebbé vált. Kapcsolataink fontosságát támasztja alá az a körülmény, hogy a beszámolási időszakban tárgyalta meg a BME Párt Vég­rehajtó Bizottsága az egyetem nemzetközi tevékenységének politikai tapasztalatait. A végrehajtó Bizottság értékelve a kapcsolatok politikai tartalmát, úgy Ítélte meg, hogy egyetemünk nemzetközi tevékenysége megfelel a párt által meghatározott politikai irányelveknek. Megállapította, hogy a káderképzési, káderutánpótlási tervek és a kiutazások kö­zött nem kellő az összhang. A VB határozata szerint az egye­tem állami vezetésének sokkal hatékonyabban kellene ebben a kérdésben eljárnia és elő kell segiteni, hogy mindenekelőtt azoknak a külföldi tanulmányútjára kerüljön sor, akik szak­mailag tehetségesek és társadalmi, közéleti szempontból is kiemelkedőek. Kimondja továbbá, hogy meglévő kapcsolataink mennyisége és egymás közötti arányai jelenlegi szintjének megtartása mellett azok hatékonyságának növelésére kell tö­rekedni, lépéseket kell tenni a bürokrácia csökkentésére. A határozatból adódó feladatok végrehajtása hosszú távon meg­határozza tennivalóinkat. Az egyetem egyezményes kapcsolatainak számszerüsége 1981-ben nem változott. Továbbra is 18 ország 35 műszaki felsőoktatá­si intézményeivel van kapcsolatunk, melyből 5 szovjet, 19 a többi szocialista országban, 7 tőkésés 4 fejlődő országban lévő partner-intézmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom