Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1980-1981

1980. szeptember 8., 1. rektori tanácsülés

Tájékoztató a hallgatók őszi mezőgazdasági munkájának előkészítéséről /Előterjesztés a Rektori Tanács 1980. szeptember 8-i ülésére./ 1977 ősze óta vesz részt évente 5-6000 hallgatónk az őszi mezőgazda­­sági munkában. 1977 őszén Szabolcs-Szatmár megye számos gazdaságában dolgoztak a hallgatók, 1978-ban a Szamosmenti Állami Tangazdaságban dolgozott túlnyomó többségük, 1979-ben pedig kizárólag e gazdaság fogadta hallgatóinkat. Л BME és a SZÁTG együttműködését 1978-ban kö­tött szocialista együttműködési szerződés és évenként kötött megálla­podás szabályozza. A munka szervezését és irányítását 1977. és 1978. években a KISZ szervezet vállalta, az elmúlt évtől kezdve ez az egyetem állami vezetésének és tanári karának feladata. Az I960, évi őszi mezőgazdasági munkát hallgatóink ismét a Szamos­menti Állami Tangazdaságban végzik. A munka előkészítésére és szer­vezésére a Tangazdasággal közösen egy munkabizottság alakult, amely­ben az oktatási rektorhelyettes éa a KISZ Bizottság képviselője mellett részt vett három olyan oktató, aki az elmúlt évben táborpa­rancsnok volt. Az idei mezőgazdasági munkák előkészítése során az alábbi körülménye­ket, tapasztalatokat vettük figyelembe:- a Tangazdaság a tavalyival megegyező összlétszámot tud elhelyezni a táborokban. A táborok Ígért fejlesztése /a csengeri belső tábor megszüntetése és az óvári táborhely jelentős bővítése/ nem valósult meg. Figyelembe kellett venni továbbá, hogy az eddigi években az utolsó turnusok részben elmaradtak, azaz a tervezett diáklétszám soknak bizonyult. Ugyancsak kedvezőtlen tapasztalat volt, hogy táborok egyes esetekben túlzsúfoltak voltak a maximális létszámra való tervezés miatt. Ezért az 1980. évi tumusbeosztást a mellék­letben látható módon állítottuk össze. A táblázatban szereplő lét­számok a becsült lemorzsolódással csökkentett hallgatói létszámok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom