Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1979-1980
1980. február 11., 4. rektori tanácsülés
21 -Osztálya közreműködésével tudományos filmek cseréjére került sor, melynek alapját az a körülmény alkotta, hogy a 8. Tudományos és Műszaki Filmek Nemzetközi Szemléjén Brüsszelben nagy sikerrel mutatták be a Hő- és Rendszertechnikai Intézet tudományos filmjét. A Genti Állami Egyetemmel sor került az 1979-81. évi munkaterv aláírására. Ebben bővült a közösen művelhető tudományos témák száma. A 11égéi Egyetem vonatkozásában az Oktatási Minisztérium egyetértésével megtörténtek a lépések külön szerződés kötésére. /Eddig az EI.TE-vel és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel közös szerződésünk volt./ Felvetésünket. a belga egyetem részéről örömmel fogadták, javaslatainkkal egyetértettek. A szerződés aláírására 1980-ban kerül sor. FINNORSZÁG Az államközi kulturális munkaterv alapján három oktatónk járt ösztöndíjas, illetve rövid tanulmányúton Finnországban. A Helsinki Műszaki Egyetemmel fennálló kapcsolatunk alapján hat személy utazott ki 5-5 napra, hasonló számban történt a fogadás. Tekintettel a keretek rendkívül 3zük voltára, finn partnerünknek felajánlottuk annak felemelését, melyet azonban nem fogadtak el. Mivel a megállapodásunk időközben lejárt, és a finn egyetem vezetésében változások következtek be, ami megnehezítette az együttműködést, a kapcsolat politikai és szakmai fontosságára való tekintettel az Oktatási Minisztérium egyetértett azzal,-és éhhez támogatást is nyújtott,- hogy a Szovjet Észtországban járt küldöttségünk a Helsinki Műszaki Egyetemet felkeresse. A delegáció m