Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1979-1980
1979. szeptember 3., 1. rektori tanácsülés
20 felterjesztésünkre, amely 21 főállású és 11 részfoglalkozású oktató, valamint 6 főállású és 10 részfoglalkozású kutató alkalmazására vonatkozott, három hónap után érkezett meg a Minisztérium állásfoglalása. Jutalmazási célokat szolgáló kereteinket az 5/1976-77. számú egyetemi körlevélben lefektetett elvek és a költségvetési évre szóló konkrét tervek alapján használtuk fel. A jutalmazások időpontja - a rendkivüli és céljutalmak kivételével - November 7-e és a Pedagógus nap volt. Ez utóbbi alkalommal 332 fő részesült a törzsgárdatagoknak járó oklevél és jelvény mellett, összesen 818 eR jutalomban. Harmincéves egyetemi szolgálatért 27 dolgozó kapott aranygyűrűt összesen 190 eR jutalommal. Ez évben részesítettük első Ízben hűségjutalomban az 5, illetve 10 éve Egyetemünkön szolgálatot teljesítő fizikai dolgozókat. E címen 388 fő' 383 eR jutalomban részesült. A tanév második felében központi intézkedések történtek a tudományos kutatások anyagi fedezetének bővítésére; ezzel egyidejűleg a finanszírozás rendjének módosítására. Korábban már említettük, hogy a Tudománypolitikai Bizottság által e célra biztosított keretből Egyetemünk 1979-80 évre állami megbízásokra mintegy 46 millió R, pályázatokra 9,6 millió R- ban részesült. A rugalmasabb eljárást, egyszerüsitést célzó és az egész 1 tanszéki kutatást felölelő finanszírozási rend - a megkésetten kiadott és számos kötöttséget tartalmazó szabályozás, valamint a szükséges felkészülési idő hiánya miatt - Egyetemünk szervezeti egységeit és gazdasági ügyvitelét alig megoldható próbatétel elé állitja. A szerződéses munkák elszámolt árbevétele a beszámolási időszakban emelkedett. A jogszabály 1976. évi módositási szándékának megfelelően emelkedett az egyetemi rezsi és az intéz-