Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1978-1979

1979. június 4., 6. rektori tanácsülés

2 A Vegyészmérnöki Kar vezetői a KGM miniszterhelyettesével, a KIM Személyzeti Főosztályának vezetőjével, a HIM főosztályve­zetőjével és a MhM főosztályvezető-helyettesével folytattak megbeszélést. A tárgyalássorozat főbb tapasztalatai "az aláb­biak: a. / A szakminisztériumok vezetői általában elégedettek a Ka­ron képzett mérnökök felkészültségével, tudásszintjével. /Néha a szükségesnél magasabbnak is tartják azt./ b. / A szerves és biológiai szak oktatását /hagyományos ve­gyészmérnök/ a jelenlegi ágazati formájában továbbra is fontosnak . vélik. A KGM hiányolta a szilárdtest Kémiai oktatást. c. / Becslések szerint a jövőben a jelenleginél több vegyész­mérnököt fognak igényelni, különösen az 1980-as évek má­sodik felétől, mikor is előrejelzéseik szerint igen nagy­mértékű nyugdijaztatásra kerül majd sor. Az élelmiszer­­ipar fejlesztése külön kivan jól orientált vegyészmérnö­köket . d. / Eltérően nyilatkoztak a vegyész üzemmérnök képzésről. A KIM, KGM jónak és fontosnak tartja, a NIM szerint inkább technikus pótlásról van szó, mig a MbM ugyan ki nem mon­­dottan, de konkurenciát lát benne a saját képzésű üzem­mérnökei szempontjából. ' e. / A szervező vegyészmérnök képzésről vegyesek a vélemények. Általában fontosnak tartják ilyen tipusu szakemberek mun­kába állását, de némi kételyt éreznek, hogy ilyen tipusu szakemberek valóban képezhetők-e. f. / A biológus mérnökképzésünkről az érintett minisztériumok /МЕМ, NIM/ úgy nyilatkoztak, hogy néhány speciális ágaza­ti területen, továbbá a környezetvédelemben igen fontos a képzés. g. / Néhány általános kritikai megjegyzésük az alábbi volt#- A hallgatók egy része elméleti beállitottságu, kevés a gyakorlati érzékük. Másrészt, néhány speciális szak­terület oktatását hiányolják, illetve keveslik. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom