Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1978-1979
1978. október 16., 2. rektori tanácsülés
2 Az oktatási miniszter 153/1976. /М.К.24./0М számú utasításé előirja, hogy az ifjúságot érintő rendelet végrehajtására intézkedési tervet kell készíteni és a megvalósitását ellenőrizni kell. Az Állami Ifjúsági Bizottság Titkárságának 5/1977. /1РК 9/ ÁIBT számú közleménye értelmében az intézmény vezetője az intézkedési tervet két évre szólóan adja .. ki olyan módon, hogy előzetesen kikéri az ifjúsági parlament, valamint az illetékes KISZ és szakszervezeti szerv egyetértését. A tennivalók tehát többszörösen és különböző területekre vonatkozóan is rögzítettek. Jelen intézkedési terv tehát azt tűzheti ki célul, hogy az elkövetkezendő két évre a leglényegesebb teendőket kiemelje, az egyes határozatokat megerősítse. Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. számú törvény Egyetemünk hallgatóival és fiatal alkalmazottaival kapcsolatos feladatokat tartalmaz. E két csoport problémái és a feladatok elkülönithetők, ezért az intézkedési terv is két részből állj az I. fejezet a hallgatókra, a II. fejezet pedig a fiatal alkalmazottakra vonatkozó intézkedési tervet tartalmazza .