Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977

1977. március 8., 4. rektori tanácsülés

- Fokoztuk a gépjármüvek "C" fuvar igénybevételéből származó bevételeket.- Felmérettük gazdálkodó egységeinkkel a használaton kivüli eszközöket. A felesleges eszközöket értéke­sítettük, illetve könyvjóváirással átadtuk más ok­tatási intézmény részére.- Társadalmi munkában végzett tervezési feladatokkal, valamint a tervezési szerződéskötések során jelen­tős megtakaritást értünk el.- A kongresszusi verseny tiszteletére Egyetemünk dol­gozói - szakszervezeti kezdeményezés alapján - felajánlást tettek a bölcsödé épités gyorsítása ér­dekében az épitési költség jutalomból való önkéntes kiegészítésére. Az akció, mely 1975. évben indult, 1976. év folyamán még jelentős összegű bevételt eredményezett. Az 1976. évi takarékosságra vonatkozó tervezett és teljesített adatokat mellékletként mutatjuk be. A terv célkitűzései közül nem realizálódott a közpon­ti vegyszerraktár létesítése, mivel annak feltételei nem voltak biztosíthatok. Nem tudtuk továbbá megvaló­sítani a munka- és védőruha beszerzést alacsonyabb rezsiköltséget felszámító helyi ipari szövetkezettel. Az 1976. évi takarékossági terv teljesítésének érté­kelésekor emlitést érdemel még néhány olyan intézkedés, amelynek megvalósitása forint összegekkel ugyan nem mérhető, de munka-erkölcsi, politikai jelentősége nagy és egyben a munkaerővel való hatékonyabb gazdálkodást eredményezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom