Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977

1977. március 8., 4. rektori tanácsülés

Tájékoztató a számítástechnikai képzés helyzetéről, további feladataink 1. Előzmények A számitástechnikai oktatás kezdeti lépései a 60-as években történtek, amikor is néhány karon egyes tanszékek saját kezde­ményezésre - részben a számítástechnika alkalmazása, részben a gépi eszközök és a software témakörében - általában kötelező órarenden kivül oktatási tevékenységet végeztek. Ezek a kezdeti lépések tették lehetővé, hogy amidőn 1971-ben a számítástechnikai oktatási program végrehajtása érdekében a ‘Művelődésügyi Minisztérium konkrét utasításai alapján az Egyetem vezetése intézményesen kezdett foglalkozni e programból adódó következtetésekkel, már bizonyos ismeretanyag, tapasztalat hal­mozódott fel. így az Egyetem megfelelő színvonalon tudta fogadni a program végrehajtása céljából érkező számítástechnikai eszkö­zöket, és ki tudta alakítani az Egyetem számítástechnikai bázisát. Az 1971. március 15-i rektori tanácsülés foglalkozott első alka­lommal a számítástechnika oktatási és kutatási kérdéseivel és ennek nyomán intézkedési terv született- a számítástechnikai ok­tatási program végrehajtására. Egy fél évvel később, 1971. szeptember 27-i rektori tanácsülés tűzte ki a számítástechnikai oktatási program alábbi fő feladatait- a számítástechnikai specialista képzés valamennyi tantervének kidolgozását és jóváhagyását;- annak elérését, hogy valamennyi karon legkésőbb a harmadik félév végig számítástechnikai alapképzésben részesüljenek a hallgatók;

Next

/
Oldalképek
Tartalom