Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1977. február 7., 3. rektori tanácsülés
7 problémafelvető, "panaszkodó" jellegűek voltak, a jelenlegiekre a konstruktivitás volt jellemző. Ez kifejeződött abban is, hogy a felszólalások átgondoltabbak, fontossági szempontból súlyozottak és a fiatalok többségét érintők, közérdekűek voltak./ Érezhető volt, hogy a felszólalók tájékozódtak az őket küldöttként választó hallgatók, dolgozók problémáiról, s számos vélemény meghallgatása utón jól felkészültek. A problémák felvetésén túl sokan eljutottak a megoldás felvázolásáig, egyesek értékelték az elért ered-' ményeket is. Úgy érezzük azonban, hogy viszonylag kevés szó esett a fiatalok kötelezettségeiről. Az előző, 1974-ben megrendezett ifjúsági parlamenteken éT hallgatók és dolgozók együtt vettek részt. A hallgatói és dolgozói parlament 1976. évi szétválasztásával kapcsolatos tapasztalat igen kedvező: a dolgozók lényegesen nagyobb aktivitással vettek részt, mint két évvel korábban. A'dolgozók parlamentjein az oktatók a nem oktató dolgozóknál jóval aktívabbak voltak, igy'az utóbbi réteg problémái nem jöttek kellően felszinre. A dolgozói ifjúsági parlament a fiatalok közéleti tevékenységének további kibontakozását, a szocialista demokrácia fejlesztését szolgálta. A parlamentek hozzájárultak ahhoz, hogy az állami vezetők és a társadalmi szervezetek vezetői közelebbről megismerjék a fiatalok problémáit. A parlamentek megtartásáért felelős vezetők zárszavukban az észrevételekre reagáltak és a kérdések többségére válaszoltak. A felvetett problémák egy része az egyetem vezetői előtt már ismeretes volt, és azok megoldására korábban már megtették a kezdeményező lépéseket. A kérdések között voltak olyanok is, amelyeket kari szinten nem lehetett megválaszolni. Ezek egy részét az előzetes értékelő jelentésünkkel együtt illetékességből megküldtük az Oktatási Minisztériumba, illetve - az egyetem vezetősége által megválaszolandókat - az egyetem rektorához továbbítottuk, aki az egyetemi parlamenten történő megválaszolásra átadta az érintett állami vezetőknek, illetve társadalmi szervezetek vezetőinek.