Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1976. augusztus 30., 1. rektori tanácsülés
I. Az 19 75/76. tanév munkájának értékelése Az 1975/76. tanév munkájának értékelése megkívánja, hogy visszatekintsünk az Egyetemi Tanácsnak a jelzett tanév munkáját megalapozó tavaly szeptemberi állásfoglalására. E szerint az 1975/76-os tanév fontos feladata volt az MSZMP XI. Kongresszusa határozatainak egyetemi végrehajtása, továbbá az ifjúságpolitikai, oktatáspolitikai, tudománypolitikai és egyéb, a párt határozatain nyugvó, valamint a korábban hozott, folyamatos munkát igénylő tanácsi határozatok teljesítése. Beszámolónkban először ismertetjük az Egyetem egészét érintő általános jellegű, az egyes tevékenységi területekre kiható, de azokhoz közvetlenül nem kapcsolódó munkákat, majd ezt követően kerül sor az egyes részterületeken végzett munkák ismertetésére. Az 1975/76-os tanév munkáját - mint már említettük - nem az újabb feladatok kijelölése, hanem a korábbi határozatok teljesítése, illetve folyamatos végzése jellemezte. Ebből következik, hogy az Egyetemi Tanács és a Rektori Tanács napirendjén zömmel a végrehajtás ellenőrzése, a végzett munkák eredményeinek, tapasztalatainak értékelése és az esetleg szükséges korrekciók meghatározása szerepelt. Az Egyetemi Tanács 7, a Rektori Tanács 6 alkalommal ülésezett, amikoris 47, illetve 30 napirendi pontot tárgyaltak meg. A korábbi évek munkamódszerét követve a széleskörű egyetértésen alapuló döntések meghozatala érdekében e tanévben is több alkalommal üléseztek együtt a tanácsok az egyetemi társadalmi szervek vezető testületéivel. így az Egyetem Tanácsa és a Párt Végrehajtó Bizottság együttes ülés keretében határozott a "Beszámoló az Egyetem 1972-75. évi tudományos kutató munkájáról. A tudománypolitikai határozatok érvényesitése" cimü témákban. Ugyancsak közös állásfoglalást alakított ki az Egyetemi Tanács