Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976

1976. május 31., 6. rektori tanácsülés

12 órarendjének kisebb-nagyobb mértékű módosítására. Itt kell megjegyezni, hogy a korábbi években teremhiány miatt vi­szonylag kevés, főként felsőbb éves hallgatókra vonatkozó órarendet kellett csak jelentősebb mértékben átdolgozni /az ossz.órarend b-lb /-át/, tehát az órarendek didaktikai hibáit a tanszékek igényei alapján összeállított kari óra­rend tervezetek már tartalmazzák. Tehát - a közfelfogással' ellentétben - az elmúlt években az órarend hibáit nem első­sorban a tanterem hiány okozta. Az elsődleges igények kielégítése után kerül sor az egyéb egyetemi és külső igények sorravételére és lehetőség szerin­ti kedvező elbírálására. Az ezek után üresen maradó termek állnak rendelkezésre a szorgalmi időszak közben felmerülő egyszeri teremszükséglet vagy órarendi órák időpontjának megváltoztatása esetén falmerülő igények kielégítésére. A szorgalmi időszakban - főként annak elején és végén - számos egyszeri- és az órarendi órák átrendezése, cseréje miatti pótlólagos igényt jelentenek be a karok, tanszékek vagy hallgatói csoportok. Egyes oktatási formák félév köz­ben fejeződnek be vagy kezdődnek el. Ezért a központi terem­­gazdálkodás átlagosan napi 20-30 teremügyet intéz, ezek túl­nyomó többsége uj igény, korábbi teremfoglalás lemondása viszonylag ritkán fordul elő /eltekintve a cseréktől/. Sok esetben kaptunk visszajelzést, hogy egy adott időpontban, amikor nem tudtunk termet biztosítani, szói.03 tanulóköri helyiség állt üresen. Ez a fennálló és ...ár iCEA óta sokszor felvetett probléma oka elsősorban az, hogy a különböző okok miatt máshol /pl. tanszéki konzultációs helyiségben, labora­tóriumban/ vagy csoportok összevonásával megtartott foglal­kozásokra korábban lefoglalt termeket nem adják vissza tan­székeink a teremgazdálkodósnak, kis számban, de előfordul, hogy egyes tárgyak oktatására azonos időben előadótermet és tanulóköri helyiséget is lefoglalnak arra való hivatkozás­sal, hogy a tananyag feldolgozásának előre nem tervezhető ütemétől függ, hogy mikor kerül sor előadásra és tantermi gyakoi .inti a /Épületszerkezettan, Politikai Gazdaságtan tár- Syak/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom