Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976
1976. május 31., 6. rektori tanácsülés
- 2 Ezért egy szülőnek sem lehet közömbös, hogy az adott körülmények között milyen lehetőségeket biztosítva indítja el gyermekét életének korai szakaszában a testedzés, majd a sport utján. A gyermek sportoltatását minél korábban el kell kezdeni, mert különben a szülők komfortos élete elpühitja, gyengévé, fáradékonnyá, ügyetlenné teszi a velük együtt élő gyermeket is. A gyermek első sporttársa a szülő legyen, hiszen szüleivel megy ki először a gyermek a természetbe, a játszótérre. Segítségükkel győzi le az első akadályokat és velük együtt örül az első labda elkapásának vagy eldobásának is. A szülő lesz az első, akivel a gyermek versenyre kél, mert a még fejletlen kritikai érzékkel rendelkező kisgyermek elhiszi, hogy le tudja győzni mamáját vagy papáját, és a versenyben ügyesebbnek bizonyul a legerősebb felnőttnél is. Használjuk ki a játszóterek, a természet, a viz adta lehetőségeket, kisérjük figyelemmel és irányítsuk tudatosan a gyermek első próbálkozásait. Biztassuk, vegyük észre sikereit, segítsük legyőzni gátlásait. A gyermek a természetes mozgásokat: csúszást, mászást, később a járást, futást, dobást stb. sajátítja el a legkönnyebben. Ezek végrehajtásakor esetleg ügyetlennek bizonyul, mert mozgásából még hiányzik a biztonság, folyamatosság, a gazdaságosság és inkább a pontatlan végrehajtás, darabosság, merevség jellemzi tevékenységét. Ilyenkor ne szidjuk, hanem a mozgás jó mozzanatát kiemelve dicsérjük meg és türelmesen magyarázzuk meg, hogy mi volt a sikertelenség oka. Kedves Szülők! - ne feledkezzünk meg a labdáról sem, amely szórakoztatva, szinte észrevétlenül, de igen sokoldalúan fejleszti gyermekük izomzatát, ügyességét, állóképességét stb. A labda varázsa nemcsak a felnőtteket, de a gyermeket is rabul ejti. Szinte nincs olyan gyermek, aki el tud menni egy labda mellett úgy, hogy ne érintse meg, ne simogassa meg, ne dobja el vagy ne rúgjon bele. A labdát minden sporttal foglalkozó szakember alkalmas eszköznek tartja a sport megszerettetésére. Labdázés közben sokat kell futni, figyelni kell a labda mozgását, harcolni kell a megszerzéséért stb. A labdázás közben megszerzett és továbbfejlesz-