Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1975-1976

1976. január 12., 3. rektori tanácsülés

4- átképző tanfolyamok a más területen végzett, de az Iparágban dolgozó műszakiak részére. Több Szakbizottság felvetette az alapképzés és a továbbkép­zés közötti kapcsolat szorosabbá tételének szükségességét. Meg kellene vizsgálni annak lehetőségét, hogy a felsőéves egyetemi hallgatók néhány megjelölt szakmérnöki, vagy tovább­képző előadást fakultativ tárgyként felvehessenek, ebből kollokválhatnának is, ugyanúgy az un. szintentartó tanfo­lyamok egy részét pótolhatná, ha a végzett mérnökök is részt vehetnének egyes egyetemi előadásokon. Az utóbb elmondottakból láthatóan a szakmérnökképzés és a tanfolyami továbbképzés közötti különbség lényegesen csök­kenni fog. Ez is indokolja a két képzési forma szervezeti egységesitését. Az elvi irányitás a tematikák kidolgozásá­ig és az előadók kijelöléséig a Szakbizottságokon keresz­tül a Karok kezében maradnak, mig a lebonyolitás a szakmér­nöki tanfolyamoknál is az Intézet hatáskörébe kerülne át. így nyilna lehetőség - egyenlőre legalább az oktatásügyi tárcán belül - a postgraduális képzés teljes egységesíté­sére, koordinálásra. A beszámoló időszakában intenzivebbé vált a MTESZ és a Szakbizottságok kapcsolata is. A legtöbb bizottságban részt vesz a szakterületileg illetékes MTESZ tagegyesü­let képviselője - legtöbbször az oktatási bizottság tagja - igy a társadalmi szervek igényei közvetlenül érvényesül­hetnek a továbbképzési tervek és a konkrét tematikák kia­lakításában. A tematikák konkrét formában történő bekérését a fentiek figyelembevételével végeztük. /А beszámolási időszakban az 1975/76 tanév tematikáinak összegyűjtése megtörtént./

Next

/
Oldalképek
Tartalom