Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1974-1975
1975. május 12., 7. rektori tanácsülés
10 milyen a világnézet, s itt gyakran idealista természettudósokra hivatkoznak. így hallgatóink nem ismerik fel, hogy e természettudósok általában "spontán materialisták", akiknek munkáját a "spontaneitás" csak hátráltatta, korlátozta. De ezen hallgatók azt sem ismerik fel, hogy a műszaki szakember a társaaalom tagja, amelynek meghatározott céljai vannak, s ezekkel kapcsolatban mindenkinek állást kell foglalnia. A csoportos beszélgetéseknél is a hallgatók túlnyomó többsége egyöntetűen hangoztatta, hogy a műszaki értelmiségnek is el kell sajátítania a marxista világnézetet, de az indoklásban érezhető volt bi.zonyos egyoldalúság. A legtöbben azzal érveltek, hogy a mérnök vezető is lesz egyben, aki emberekkel bánik, ezért van szüksége a marxista világnézetre. Csak kevesen jutottak el annak világos felismeréséig, hogy a szocializmus felépítéséért, a társadalmi haladásért vivott harcba a mérnököknek nemcsak mint műszaki szakembereknek és gazdasági vezetőknek, hanem mint aktiv közéleti embereknek, szocialista állampolgároknak is be kell kapcsolódniok s ebben a küzdelemben szilárd kommunista világnézetre van szükségük. A beszélgetések során a hallgatók egy része fenntartotta számunkra negativ álláspontját. Az állásfoglalásukban arra hivatkoztak, hogy a mérnöktől minuenekelőtt a műszaki feladatok jó megoldását várja a társadalom, s a mérnöki munkát a feladat megoldásának színvonala minősiti. Tehát véleményük szerint a szorosan vett mérnöki tevékenységhez nem kell kommunista világnézet, csak megfelelő technikai feltételek és szakértelem. Ezt az apoli.tikus, a közélettől elzárkózó - de a lojalitást vállaló - magatartást néhányan saját életprogramjukként is megfogalmazták. Ezek a megnyilvánulások világossá teszik számunkra azokat a feladatokat, amelyeket az egyetemen folytatott nevelőmunkával meg kell oldanunk, fokozni kell a közéletiségre való nevelést. 1.2. Életmód, életszemlélet E problémakomplexum is szerepelt a kérdőiveken és a felmérés során. Az életmóddal kapcsolatos kérdés válaszlehetőségei közül a legpozitívabb "a társadalom és a magam javára való