Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1974-1975
1975. február 24., 5. rektori tanácsülés
I 1964. évtol az egyetemi Polgári Védelem szervezete szakszolgálati alakulatként működött, ami azt jelentette, hogy szükség esetén nem csak az Egyetem területén, hanem a kerületi feladatok ellátására is igénybe vehető, a kerületi Polgári Védelem Parancsnoksága által. A polgári védelemről szóló 2oo2/1966.számú Kormányhatározat tovább fejlesztette, valamint a 11/1967. HM számú utasitás ismét szabályozta munkánkat. A Művelődésügyi Miniszter 1123/1969.MM. számú utasításával sor került az egyetemi Polgári Védelem szervezet átalakítására: az addigi szakszolgálati Polgári Védelem szervezet átalakítására: az addigi szakszolgálati alakulat helyett önvédelmi szervezetet kellett létrehoznunk. Ez azt jelentette, hogy csak az Egyetem területén kell a védelmi feladatainkat ellátni, külső feladatvégzésre nem lesz igénybevéve szervezetünk. Tehát - jelenleg is - feladatunk a dolgozók életének, az anyagi javak és eszközök védelme, valamint a szükségessé váló mentési, mentesítési, stb. munkák ellátása. Az egyetemi Polgári Védelem szervezéséért és irányításáért- felső szinten - az Oktatási Miniszter felelős. Ugyanakkor az egyes, különleges polgári védelmi feladatok felelősei- az uj rendelkezések értelmében - a Munkásőrség Országos Parancsnoksága, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a Magyar Vöröskereszt is, illetve - egyetemi szinten - ezeknek a szerveknek az Egyetemünkön lévő szer-ei, szervezetei. Ezért - a következő időkben - már az Egyetem védelmi szempontjából is figyelemmel kell kisérnünk az előbb emlitett szervek működését, fejlesztési lehetőségét és a polgári védelmi munkával kapcsolatos tevékenységüket. Ezeknek a szerveknek jó működése - és jó működési lehetőségeiknek biztosítása - nagyon jelentős mértékben segiti elő az Egyetem védelmi színvonalát is.