Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1973-1974
1974. március 11., 6. rektori tanácsülés
- 7 -Megkíséreljük, hogy a Kruspér utcai kollégiumhoz hasonlóan a teljes tervdokumentáció elkészítése időszakában az alapozást is elvégezzük, 10, / Bajai Vízgazdálkodási Főiskolai Kar munkái. A I50 fős diákszálló, valamint az olajtüzeléses fűtési hőközpont elkészült és üzembe került. A Kísérleti telep beruházását megkezdték, de csupán egy bemutató épület készült el. Az uj kollégium átadása után rendkívüli kivitelezői kapacitási problémák jelentkeztek a főépület III, emeleti átalakításának kérdésében. Sikerült vállalatot szereznünk, és folyamatban van a III. emelet átépítése, amelynek befejezését a nyárra várjuk, 11, / Közlekedésmérnöki Kar létesítményei. Kinizsi-Zsil utcai épület, A Művelődésügyi Minisztérium részéről biztosított hitelkeret átadása után megkaptuk a Zsil utcai épületszárny alsó három szintjét a Közlekedésmérnöki Kar bővítésére. Még be sem tudtunk költözni, amikor az Országos Oktatástechnikai Központ felállítása folytán a Minisztérium az egyik szintet az uj szervezet részére igénybe vette, - Nemzetközi szerződések alapján az 00K. részére uj székházat kívánnak építeni az udvar dunaparti oldalán. Az 197З. december 7-i miniszterhelyettesi döntés értelmében a beruházást mi bonyolítjuk le. Az üzembehelyezést 1976-ig kellene biztosítani, ezért a Közlekedésmérnöki Kar udvari laboratóriumait meg kell szüntetnünk. A Minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy kb. 800 m* alapterületű mühely-laboratórium építését kezdjük meg soron kívül itt a mi területünkön, és ebbe telepítsük