Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973
1973. június 4., 7. rektori tanácsülés
Egyetemünkön a felvételre jelentkezők és az I. évre felvettek közt a fizikai dolgozók gyermekeinek /fdgy/ aránya csökken. Alapvető társadalmi és politikai érdek e tendencia meaállitása. Erre kötelez bennünket lelkiismeretünk és több párt és állami határozat - közöttük legutóbb a Budaoesti Pártbizottság egyetemünkkel foglalkozó határozata. Különös figyelmet kell fordítani a nagyüzemi dolgozók gyermekeinek előkészítésére és segiteni kell a munkásmozcralomban résztvevő szülők politikailaq fejlett gyermekeit is. A fdav. arányszámának növelése össztársadalmi összefogást igénylő feladat, a közösségi erőfeszítések eredménye azonban csak hosszabb idő után érvényesülhet. E mellett egyetemünk oktatóinak és hallgatóinak is összehangolt erőfeszítéseket kell tenniük a jelentkező fdny. számának növelésére és jobb felvételi előkészítésére. Erre iránvul az alábbi javaslat. A./ A javaslat összefoglalása- A felvételi vizsna időpontja előtt egy évvel kapcsolatot kell teremteni valamennyi fdgy-vel, aki BME-n kívánja folytatni tanulmányait, illetőleg műszaki vonalon tehetséges, és még nem döntött továbbtanulása irányáról.- A felvételi vizsga előtt 11 hónappal - augusztusban - ezek kel az egyetemen találkozót kell szervezni, ahol megismerjük felkészültségüket, képességeiket és megbeszéljük ve lük további felkészülésük menetét.- A további időszakban folyamatosan kapcsolatban kell maradnunk azokkal, akik reményt nyújtanak arra, hogy képesek a felvételi követelmények elérésére, egyénileg kell velük foalalkoznunk, támogatni kell felkészülésüket. E célra szervezett előkészítő tanfolyamokat levelező formában történő programozott előkészítést, a KISZ és oktatói levelek rendszerét kell alkalmaznunk.- A felvételi vizsgák után össze kell vetni az eredményeket az augusztusi felmérés anyagával és a tanulságok alapján kell továbbfejleszteni eljárásunkat. B./ A javaslat részletezése A javaslatban foglaltak lebonyolításának programját a mellékelt hálós terv szemlélteti. Az alábbiak ennek magyarázatául szolgálnak.