Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973

1972. szeptember 8., 1. rektori tanácsülés

19 -II. Az 1972/73» tanév fő feladatai Az Egyetemi Tanács igen fontos feladatának tartja az 1972/73. tanév folyamán az általa korábban hozott, de még nem realizált határozatok végrehajtásán túl az oktatási rend­szerünk pártfelülvizsgálata alapján szükségessé váló egyetemi feladatok kijelölését és azok végrehajtásának megkezdését, az Egyetem fejlesztési koncepciójának véglegesitését, a tervbe vett oktatási kísérletek megindítását, a tanterv korszerűsí­tési munkák, illetve a korszerűsített tantervek szerinti ok­tatás folytatását, az MSZMP tudománypolitikai irányelveinek megfelelő feladatok fokozott végrehajtását, az egyéni káder­képzési tervek, vállalások ellenőrzését, az egyetemi ügyvitel korszerüsitését és a gazdálkodási és pénzügyi fegyelem megszi­lárdítását. Ebből következően az 1972/73» tanév fő feladatai a következők;- az MSZMP Központi Bizottságának 1972» júniusában az oktatási rendszer felülvizsgálatával kapcsolatban ho­zott határozata alapján ki kell jelölni az egyetemi feladatokat és meg kell kezdeni ezek végrehajtását; gondoskodni kell arról, hogy a Központi Bizottság előterjesztését és határozatát az oktatói kar meg­ismerje ;- tovább kell folytatni a párt ifjúságpolitikai irány­elveinek egyetemi végrehajtását;- fel kell dolgozni a III. Országos Eelsőoktatási Ne­velési Konferencia tapasztalatait és hasznosítani azokat a mindennapi nevelőmunkában;- az elfogadott elvek alapjáa javaslatot kell kidol­gozni az oktató-nevelő munka egységes értékelési rendszerére;

Next

/
Oldalképek
Tartalom