Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964
1964. január 31. (95-96.)
2 Tanács áttér a második napirendi pont tárgyalására. dr. Elek Tibor rektorhelyettes: A tudományos kádergépzésre vonatkozó jogszabályok végrehajtására készített anyagnál három szempontot vettek figyelembe. Egyik szempont volt, hogy a tudományos képzést egységesíteni kell. Másik elvi szempont volt a tartalmi irányítás és ellenőrzési munka megindítása és itt igyekeztek a kari tudományos tanácsok és tanszékvezetők kollektiv szerepét kihangsúlyozni. A harmadik szempont a szervezeti fegyelem megerősítése. Az anyagot a Párt VB tárgyalta, a módosítások bedolgozták az anyagba. Általában nem nagy jelentőségűek a javítások, inkább fogalmazásbelileg fontosak. Ami kiemelendő a mostani 5.2.9.pont szövege a régi anyagban 7.2.9.pontot viselte. Itt eltérés a mérnökközgazdász képzésben van, eddig egy szaktárgyból kellett vizsgát tenni szigorlat helyett, most a mérnökközgazdászoknál egy műszaki tárgyból, a szakmérnököknek pedig egy társadalomtudományi tárgyból kell vizsgát tenni. A tudományos rektorhelyettesi értekezleten két kiegészítő javaslat merült még fel. A 3*oldal 2/2. bekezdése után javasoljuk beírni, hogy az egyetemi doktori értekezés bírálói egyértelműen nyilatkozzanak arról, hogy elfogadható-e, vagy nem. A 4.oldal 3/1.pont után: Amennyiben a doktori értekezés egyes kérdési részletesebb kifejtést igényelnek, a megfelelő szigorlati tárgy vizsgájának erre vonatkozó kérdéseit is fel lehet tenni. Elnök: A 2.oldal utolsó mondatához beszúrandó, hogy a doktori cím elismeréséhez az eredeti oklevelet, vagy a fokozat elnyeréséről a hivatalos döntést be kell mutatni. A 4.oldal 3/4. pontjában foglaltakat nem szükséges Rektori Tanács elé vinni. Az 5.2.9.pontban a mérnök-közgazdászoknál egy műszáki tárgyból a rektor felmentést adhat. A következő pontban mentesülhet a társadalomtudományi vizsga alól is, tehát csak egytárgyas vizsgát kell tenni. Ez a két mondat ütközik egymással. dr. Elek Tibor rektorhelyettes: Az 5.2.9.-ből ez a mondat kihu- zandó. Az 5.2.10.pont kimarad. Elnök: Az 5.2.11.pontban melyik kedvezmény vonatkozik azokra, akik a doktori címet még nem szerezték meg. Bozsó László elvtárs: Bizonyos esetekben meg kell adni a lehe- töséget, kiknek nem volt módjuk a doktori címet elnyerni, ha a kari tanács és az opponens megállapítja annak elfogadhatóságát. dr. Elek Tibor rektorhelyettes: Vonatkoznak rá az összes engedmények. /