Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1963-1964

1963. november 11. (42-49.)

3 ­Elnök egyetért azzal a javaslattal, hogy az Ipari Uzemgazdaságtan Tanszékre két egyetemi tanári pályázat kiírásának en­gedélyezését kérjük azzal az indokolással, hogy az egyik egyetemi tanár a Villamos- mérnöki Karon, a másik a Gépészmérnöki Karon köteles előadni az ipari üzemgazda­ságtan tárgyat. Elnök felkéri a Gépészmérnöki Kar dékánját, hogy a karon oktató egyetemi tanár feladat­körét határozza meg és készíttesse el a pályázat szövegét. Elnök az Emelőgépek Tanszékére kiírandó docensi pályázattal kapcsolatos vitát le­zárja azzal, hogy részletesebb indokolás mellett hozzájárul a Tanszékre kiírandó docensi pályázat meghidetéséhez. Elnök azzal az indokolással, hogy a Minisz­térium rendelkezése szerint előadásokat csak egyetemi tanárok és docens&k tarthat­nak, hozzájárul ahhoz, hogy a Textiltechno­lógia és Könnyűipari Tanszéken két egyetemi docensi pályázat meghirdetésének engedélye­zését kérjük. A Kalorikus Gépek Tanszék nagy terhelése indokolttá teszi a két docensi pályázat kiírását. Albert Dezső elvtárs: A Vegyészkar javaslatával kapcsolatban megjegyzi, hogy a Szerves Kémia Tanszékre kiírandó egyetemi taná­ri pályázat mellé nem kell még egy docensi pályázatot is kiírni. Elnök a Vegyészmérnöki Kar előterjesztését azzal fogadja el, hogy a Szerves Kémia Tan­székre az egyetemi tanári pályázat mellett nem tartja szükségesnek a docensi pályázat kiírását. Egyben felkéri a Kar dékánját, hogy az előterjesztett indokolást egészít— tesse ki és azt 15—ig pótlólag küldje meg a Rektori Títsárságnak. dr. Frigyes Andor dékán: A Dékáni Tanács javaslatát terjeszti elő, mert nem mindenben értettek egyet a tanszéki javaslatokkal. dr. Borsi Emilné elvtársnő megkérdi, hogy a Mechanika Tanszékre kiirt egyetemi tanári állás sürgető—e. dr. Friaves Andor dékán: Az állás kiírását tavaly a Minisztérium nem fogadta el. Tekintettel hogy uj helyzet állt elő az idén is­mét kéri a kar. A technológiai szak beindításával sok tárgy beik­tatása válik szükségessé, sőt tanszékek létesítését is kérték. Ezért szükséges a Vezetékes és Vezetéknélküli Híradástechnikára az állások kiírása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom