Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. február 11. (85-97.)

6 mégis úgy vélik, hogy esetlegesen olyan okok miatt, amelyet itt nem ismerünk, - kívánnak ilyen egyetemeket, létesíteni, mi ezt végrehajtjuk. Ezen utóbbi kiegészítésre - úgy véli azért van szükség, mert nem lenne kívánatos, hogy az Egyetem olyan színben tűnjék fel, hogy eleve ezt az egyébként szép elképze­lést - segíteni az üzemeken minél több mérnök kiképzésében a népgazdaság számára - lehetetlenné akarjuk tenni. Ezt köteles­ségünk a főhatóság felé közölni. Barta elvtárs és Bozsó elvtárs javaslatával kapcsolatban meg­jegyzi, hogy bár egyetért azzal, hogy kössünk szerződést Csepel­lel, de véleménye szerint ennek a dolognak miniszteriális vonat­kozása is van és ezért szükséges, hogy közvetlenül a Miniszté­rium foglalkozzék ezzel a problémával. Elnök a Tanács javaslatára elfogad­ja az üzemi tagozatok szervezési lehetőségeiről készített jelentést. A Tanács egybehangzó véleménye alap­ján megállapítja, hogy a csepeli ta­gozaton kívül további kihelyezett egyetem alapítása a jelenlegi hely­zet alapos elemzése alapján nem lát­szik reálisnak, mert a vizsgálat folyamán szerzett adatok újabb kihe­lyezett tagozatok létesítésének nin­csenek meg az alapvető Altételei. Megerősíti ezt az a tény is, hogy az elmúlt esztendőben sem tudtunk be­tölteni az esti és levelező tagoza- tők megadott keretszámait a felvétel­re jelentkezők kis létszáma és gyen­ge felvételi eredménye miatt. A keret­számok betöltetlen volta miatt az esti és levelező tagozaton kevesebb mérnök fog végezni, mint ahogy azt a tervező szervek remélik. Erre a súlyos helyzetre fel kell sürgősen hívni a Művelődésügyi Minisztérium figyelmét. Felmérésünk szerint egyetlen nagy­üzemünk sem tud évfolyamonként egy tanulókör létesítéséhez szükséges hall­gatói létszámot biztosítani. Elnök felkéri Dr.Barta István rektor­helyettes elvtársat, hogy e tárgybyn elhangzott vita alapján készítsen fel­jegyzést Molnár János miniszterhelyet­tes elvtárs felé, amelyben világosan rögzítse az Egyetemünk azt az állás­pontját, hogy a rendelkezésünkre álló adatok gondos elemzése alapján az Egye­tem részéről nem látjuk reálisnak újabb kihelyezett egyetemi részlegek létesítését, de meg kell jegyezni, ./

Next

/
Oldalképek
Tartalom