Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. június 24. (191-200.)

- 7 ­s bár a jelenlegi programnak nem felelnek meg teljes mérté­kig, mégis reformjegyzetnek minősül, s ennek bírálata sem várakozhat 4 évig. Tehát ezekről is már most kell gondoskod­nunk. Egyetért Vajda elvtárssal a Minisztérium által javasoltakkal kapcsolatban. Meg kell értetnünk a Minisztériummal, hogy nem kérünk több pénzt a Pénzügyminisztériumtól, mert ugyanannyi forintért a nappaliakat is meg tudjuk oldani. A nappali és esti egyenértékű oklevéllel kapcsolatban megjegyzi, igaz,hogy a jegyzetek tekintélyes részét lehet használni nappali és esti tagozaton is, de mindkettőnél vannak olyan tárgyak, amelyek másképpen kerülnek előadásra és más beosztásban. Egy általános elv megfogalmazása, hogy a nappali tagozat jegyzete jó az esti tagozatra is, nem lenne célszerű. Az itt elhangzott javaslato­kon túlmenően helyes a Minisztérium felé fordulni a bíráló di­jakat illetően, valamint a nappali tagozatos jegyzetek honorálá­sát illetően. A félfüggetlenitést sajátmagunk el tudjuk intézni. Ezen kívül tájékoztassuk a Minisztériumot arról, hogy a jegyzet ügyek hogyan állnak és ezzel kapcsolatban még milyen elképzelé­seink vannak. Elnök: A TFT által megküldött és Molnár miniszterhelyettes elv­társ által aláirt "A felsőoktatási intézményekben folyó tudomá­nyos munka szervezésének és irányításának egyes kérdései" c. anyagot ismerteti. Megjegyzi, hogy az az anyag, illetőleg hatá­rozat alapot ad annak a felterjesztésnek az elkészítéséhez, ame­lyet az itt felmerült kérdésekkel kapcsolatban a Minisztérium felé akarunk intézni. Véleménye szerint ha magas színvonalú jegy­zeteket akarunk készíttetni, akkor az anyagi érdekeltség elvét s4m szabad háttérbe szorítani. Hivatkozzunk a határozatra, mutassunk rá, hogy meg kell követelnünk a tudományos színvonalat, s ennek érdekében úgy kell honorálni a jegyzeteket, mint egy^ tudományos dolgozatot, vagy könyvet és a Minisztérium részéről megfelelő szerződéskötés alapján, megfelelő díjazásban részesülő jegyzetek legyenek. Valóban nem helyes csak az esti és levelező jegyzetek honorálása, ez véleménye szerint kampányszerű feladat­tal függött össze. Termésetes, hogy összefüggésnek kell lenni az óraszám és jegyzetterjedelem között, de hogy egyenesarányos- ságu összefüggés legyen közöttük, nem helyes. Ez csak soviniz­must jelenthet a tanszékek között. Véleménye szerint éppen azért, mert tudományos jellegűnek kell lennie a jegyzeteknek, az elő­adásban csak a nehezebben érthető részeket magyarázó módon kell kifejteni és a könnyen érthető részekre fel kell hívni a hall­gatók figyelmét, hogy azt a jegyzetből nézzék át és dolgozzák fel. Lényeg az, hogy egy meghatározott tananyag ismeretet kö­veteljük' meg, de nem feltétlenül fontos, hogy meghatározott tan­anyag terjedelmében egyenes arányban legyen az előadási órák számával. Vajda Lázár rektorhelyettes: A 2. javaslati ponttal kapcsolatban módosítást javasol. iSLeménye szerint nem helyes általánosítani a célprémium kitűzését csak ott, ahol a határidő szőrit. Elsősor­ban ott tűzzünk ki célprémiumot, ahol magas színvonalat és határ­idő betartását követeljük mgg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom