Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962

1962. június 25. (247-257.)

véleménye. Eddig reálisnak tartotta azt, hogy ha egy hallgató utóvizsgát tesz, jobb és több tudást tud adni, hiszen ez ter­mészetes is, mert egy folyamatosan tanult tárgyból is jobban tud vizsgázni, ha azt a vizsga előtt átveszi, különösen akkor, amikor nagy a vizsgaszám. Javasolja és célravezetőnek találná, ha az állami ösztöndíjasoknál is bizonyos lazítás történne. dr. Lettner Ferenc rektorhelyettes: Túl lágy tragédiát nem lát ebben a kérdésben még ösztöndíjasaink vonatkozásában sem. Ezek­nek száma olyan csekély, hogy külön intézkedést tenni nem len­ne érdemes. Túlzottnak tartja Szőke elvtárs aggályát az egye­temi ösztöndíjasokat illetően. Nem kell attól tartanunk, hogy ezek az ösztöndíjasok elmennek az egyetemről és itt csak a rosszabb tanulók maradnak. Akiket mi kiválasztottunk és álta­lában az ösztöndíjasok száma azt mutatja, hogy négyesnél rosz- szabb rendű tanuló alig van. Véleménye szerint utóvizsgák en­gedélyezése nem jelent semmiféle hátrányt és ezt határok közé szorítani nem helyes. Dr. Rázsó Imre prof.,Sz.B.elnök: Örömmel látja azt a megér- tést, amit professzoraink tanúsítanak hallgatóink iránt. A túlzott szigor nagyobb hiba lenne, mint bölcsen engedményeket tenni. Oktatásunk nagyon sokat fejlődött, sokkal intenziveb­ben oktatunk, ami csak megkönnyíti a hallgató munkáját, de hogy ne lehessen egy utóvizsgát sem tenni, mert ezzel elveszti ösztöndíját, maximalista követelménynek tartja. Azzal egyet­ért, hogy ne legyen különböző mérték az állami és társadalmi ösztöndíjak között. Azt a lehetőséget meg kell adni, hogy egy-egy időszakban az eredmények végleges értékelési előtt legyen utóvizsgalehetőség és az érvényes jegy is legyen. dr. Lettner Ferenc rektorhelyettes: Javasolja azt dékáni ha­táskörbe utalni. A dékán határozzon a-felett, hogy állami ösztöndíjas utóvizsgát tehet-e, vagy sem. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: Kétségtelen, hogy a folya­matos tanulás jobb mint a közvetlen vizsga előtt felkészülés. Ezt a folyamatos tanulást azonban nem tudjuk mindig biztosí­tani, mert ha közbejön egy rajz, akkor már elakadnak tanulás­sal, másik oka, hogy a tantárgyak száma nagy és azzal állandó­an egy szintben lenni igen nehéz. A reform során megpróbáljuk a tantárgyak számát csökkenteni és az órák számát növelni. Egyéb évközi ellenőrző és zárthelyiktől eltérő feladatoknak más pedagógiai módszerrel történő megjavítását kell előirá­nyoznunk. Amíg ezt nem tudjuk megoldani, addig merev módsze­rek alkalmazása -véleménye szerint- nem helyes. Az állami ösztöndíjasok jó előmenetele, illetőleg tanulmányi eredménye arra is visszavezethető, hogy a legtöbb oktató, arra való te­kintettel, hogy a hallgató rászorul az ösztöndíjra, nem buk­tatja el, igyekszik neki jó jegyet adni. Ezért javasolja, hogy a Rektori Tanács foglalkozzon az állami ösztöndíjasok helyze­tének lazításával. ^ Dr. Varsányi György dékán: A rajz- és zárthelyi feladatok/^og- az oktatási osztály készítsen egy javaslatot. Vé­leménye szerint ez is elősegítené a folyamatos tanulást. Ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom