Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1959-1960

1959. november 16. (26-28.)

2 a KISZ egyetemi szervezetének f.hó 14-én tartott közgyűlésé­ről és a KISZ fiataloknak a közgyűlés sikeres megrendezéséért köszönetét fejezi ki, az uj Vezetőségnek pedig további munká­jukhoz is sok sikert kíván. Elnök - Kozmann György rektorhelyettes előterjesztése alapján - a MAFC munkatervének kérdésében az alábbiakban ha­tároz: A Rektori Tanács tagjainak rendelkezésére kell bocsátani a MAFC munkatervét, Kozmann György, dr. Elek Tibor és Vajda Lázár rektorhelyettesek a Párt, a KISZ és a Szakszervezettel közösen tanulmányozzák át a munkatervet és konkrét javaslatai­kat a november 23-án megtartandó rektori tanácsülésen terjesz- szék elő, hogy ennek alapján a társegyetemet is tájékoztathas­suk. 346 Elnök - Puskás András személyzeti főelőadó előterjesztése alapján hozzájárul ahhoz, hogy a MAFC atlétikai szakosztálya f.évi december hó 5-én a központi épület oktatói éttermében közgyűlést, majd utána éjjel 12 óráig klubestet rendezzen, egy­ben felkéri a Rektori Tanács tagjait, hogy lehetőleg személye­sen is vegyenek részt e baráti összejövetelen, hozzájárul továbbá elviekben ahhoz, hogy hazai*és nemzet­közi viszonylatban kiváló eredményt elért MAFC atlétákat a két egyetem közösen 2.ooo.- Ft. hitelkeret felhasználásával jutalmazza, amely hitelkeretből egyetemünk 2/3-ad részt kíván vállalni és az erre vonatkozó ügyintézésre, valamint a társ­egyetemmel történő megbeszélésre Vajda Lázár gazdasági rek­torhelyettest kéri fel. 34? Elnök - tudomásvétel végett - tájékoztatja a Tanács tag­jait a két egyetem vezetősége november 12-i közös megbeszélé­sén történtekről. 34# Elnök bejelenti, hogy a Jövő Mérnöke Szerkesztő Bizott­ságával november 2o-án, pénteken 16 h-kor baráti megbeszélést kíván tartani, és kéri hogy ezen a Rektori Tanács tagjai ve­gyenek részt. 34? Elnök - Vajda Lázár gazdasági rektorhelyettes elvtárs előterjesztése alapján - az elhangzott észrevételekkel ki­egészítve jóváhagyja a benntartózkodási engedély szabályozásá­ra vonatkozó tervezetet és kéri az előterjesztőt, hogy a közös rektori körlevél kiadása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 36*^ Elnök ismerteti az Országos Atomenergia Bizottság Okta­tási Szakbizottságának 1959 október 7-én tartott ülésen ho­zott egyes határozatokat és a vonatkozó MM. leiratban foglal­tak végrehajtásával Kozmann György rektorhelyettest bízza meg. 36"/ Elnök - Dr. Rázsó Imre, a Szakszervezeti Bizottság elnö­kének előterjesztése alapján - a Nemzeti Színház és az egyetem között létesítendő szorosabb kapcsolat kiépitése tárgyában

Next

/
Oldalképek
Tartalom