Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1957-1958

1957. december 23. (63-74.)

2 Ennek megfelelően az elnök oktató és nevelő munkáért első helyen javasolja felterjesztésre Kozmáim György egyetemi tanár, rektorhelyettest, oktató és tankönyvirási munkájáért dr. Telegdy-Kováts László egyetemi tanár, dékánt és Rácz István egyetemi docenst; utóbbi személynél tisztázandó f.hó 27-ig a Pártbizottság állásfoglalása. Tudományos munkáért első helyen dr. Erdey László egyetemi tanán, akadémikust, második helyen dr. Gruber József egyetemi tanárt. Az elnök felkéri az illetékes dékánokat, hogy a nevezettekre vonat­kozó jellemzést az egyetemi tanácsülésig írásban adják meg*.,; A Műszaki Egyetem Pártbizottságának a diákotthonok fejlesz­tése tárgyában tett előterjesztését az elnök a Tanács véle­ménye alapján kiinduló anyagként elfogadja azzal a megjegy­zéssel, hogy az a diákotthoni rendtartás kidolgozásánál, ill. végleges elkészítésénél felhasználandó, azonban a dékánok feladatkörét is be kell venni a tervezetbe. A pénzügyi részeket illetően,, az esetenként felmerülő költsé­gek fedezéséről a Tanács javaslata alapján az elnök külön-külön fog dönteni. Az építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MlSz szervezeté­nek az 1953. II.8-án az "R" épületben tartandó bállal kapcso­latban előterjesztett kéréséhez a rektori tanács, ill. az elnök elvben hozzájárul, s felkéri a gazdasági rekLorhelyettest a szükséges intézkedések megtételére. Az Építőipari és Műszaki Egyetem KISz Bizottsága az engedélyről írásban értesítendő. ;Az Egyetemi Tanács f.hó 27-én tartandó ülésének napirendjét a Tanács elvben jóváhagyja. Tekintettel-dzőke Albert szem.oszt. vez. megjegyzésére, az elnök utasítja a rektori hivatal veze­tőjét, hogy a tisztázatlan kérdést a Művelődésügyi Minisztérium Műszaki Egyetemi Osztályának vezetőjével közvetlenül beszélje meg és a kapott információ alapján tájékoztassa az elnököt. .Az 1957. december 19-i rektori tanácsülésen a Műszáki Egyetem 'azt a feladatot kapta, hogy a Művelődésügyi Minisztérium utján terjesszen jelentést a MSzMP. Központi Vezetősége elé az egye­temen folyó politikai, nevelési, oktatási, tanulmányi munkáról és a személyzeti, valamint a kulturális helyzetről. A jelentés elkészítésére a rektori tanács javaslatára az elnök négy bizott­ságot kér fel. A bizottságok tagjai 1957. december 24-én lo érá­ra az Egyetem tanácstermében megbeszélésre összehivandók, melyen e munkára vonatkozó útmutatást megkapják. /Ag-előte rjo-s-a-tett anyag csatolva-a-jegyzőkűnyvhö-z./ Budapest, 1957. december 3o. /Ír.Csűrös Zoltán/ mb.rektor, elnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom