Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1957-1958

1958. március 10. (169-193.)

20567 2 nyukból. Ezt a hálózatot valósággal ujja kellett szervezni. Ma tiz diákotthonban működik letéti könyvtárunk 7800 kötettel. A könyvtár dolgozóinak teljesitményét tekintve, elmondhat­juk, hogy az év első heteitől eltekintve, mindenki kielégítő mó­don vette ki részét a munkából,- Jelentékenyebb visszaesés nem következett be, a könyvtár nem maradt el a korábbi években elért szinttől. Nem állítjuk azonban, hogy a feladatok egyenletesebb elosztása és a fegyelmezettebb, nagyobb hatásfokú munka elérése érdekében ne volnának tennivalóink. A helyzet - mint a fentiekből látható - gyorsan konszolidá­lódott a könyvtárban. Az ellenforradalom hatása sajátos módon egy évvel az események lezajlása után okozott zavart a könyvtár éle­tében, amikor nyilvánosságra került a könyvtár igazgatójának, Kondor Imrének egy napilap számára 1956. november első napjai­ban tett nyilatkozata. Az interjú kapcsán a Művelődésügyi Minisz­térium fegyelmi vizsgálatot rendelt el Kendereimre ellen, s a több hétig tartó vizsgálat befejezése után őt 1957. november 30-án el­mozdította állásából. Az intézet vezetését ekkor Ladányi Antal igazgatóhelyettes vette át, s erre még december„folyamán a minisztériumtól külön, hivatalos megbízást is kapott. Kondor Imre igazgató fegyelmi utón való eltávolítása nem ma­radt hatás nélkül a könyvtár dolgozói körében. A könyvtár uj ve­zetősége azonban a Párt és ä Szakszervezet hathatós segítségével az átmeneti nehézségeket hamarosan leküzdötte. n*. állománygyarapítás. Az évi gyarapodásról az alábbi táblázatok adnak képet: 1. Évvégi összállomány. K c n y v Periodika Aprónyomtatv. Egyéb 1956. XII. 31. 265.425 56.203 455.968 2.873 1957. évi gyarapodás 13,950 1.388 4.565 413 1.575 jegyzet. 280,950 57*591 460.533 3.286 12^7*. évi törlés 1.684 , 2­279,266 57,589 460.533 3.286

Next

/
Oldalképek
Tartalom